Felújították a vízesést a betléri kastélyparkban
A tárlat átalakítása és karbantartás miatt a betléri Andrássy-kastély ugyan decemberig nem látogatható, a múzeum munkatársai azonban ez idő alatt is kínálnak programot és látnivalót az érdeklődőknek. Október 18-án 11.00 órakor kerül átadásra a felújított “római” vízesés, mely a kastélypark legértékesebb építményei közé tartozik.
A felújításra azért volt szükség, mert a vízesés állapota jelentősen romlott az utóbbi években, megmaradása is kérdéses volt – tájékoztatott a múzeum. Sérült falazat, statikai hibák, megrongálódott fémszerkezet és nehézkes hozzáférés a helyhez – csak néhány főbb pont a felújítási munkák közül, melyeket sikerült megvalósítani az Általános Hitelbank Alapítványától nyert támogatásnak köszönhetően. Az anyagi hozzájárulást a múzeum mellett működő Andoras polgári társulás pályázta a vízesés felújítására és környékének szépítésére.
A több mint 80 hektár kiterjedésű angolparkot a felvilágosult arisztokrata, szabadkőműves Andrássy Lipót gróf alapította a 18. század végén. Az ICOMOS szervezet jegyzéke szerint a világ legjelentősebb történelmi kertjei közé tartozik. A római vízesést az egyedülálló vízrendszer részeként Josef Bergmann tervezte a park második nagy átalakítása során a 19. század 20-as éveiben. Az antik római akvadukt romjait idéző vízesést 1823-ban építették. A látványon kívül különlegességét az a tény adja, hogy a kb. 9 m-es alkotás a legmagasabb művileg épített vízesés Szlovákiában – tudtuk meg a múzeum munkatársától. A 20. század elején a vízesés alatti medencét magas ketreccel kerítették el és állatkertként használták, ahol az Andrássyak – elsőként a világon – jegesmedvéket neveltek.
- pr-i, rozsnyovidek/SzNM BM