A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői a napokban hozták nyilvánosságra, hogy 2017-ben melyik szlovákiai magyarlakta járás lakói vehetnek majd részt ingyenesen a július 10-e és 16-a között megvalósuló szabadegyetemen. A heti bérlet 2017-ben a Komáromi járás lakóinak lesz ingyenes.
A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői minden évben kiválasztanak egy magyarok által lakott szlovákiai járást, esetenként kettőt, amely/amelyek lakói az adott évben ingyenesen vehetnek részt az egyhetes eseményen. A Komáromi járásból érkező táborozók évek óta jelentős részét teszik ki a résztvevőknek, így a szervezők elérkezettnek látták az időt arra, hogy egy efféle gesztussal hálálják meg a dél-nyugat-szlovákiai régió hűségét.
Azok se csüggedjenek viszont, akik az ország más régióiban élnek: a kedvezményes jegyvásár még az idei év folyamán elindul, így decemberben a fa alatt bárki találhat gombaszögi meglepetést.
Az ősz folyamán sor került egy közönségszavazásra, mely azt hivatott kideríteni, a táborozók milyen zenekarokat látnának és hallgatnának szívesen 2017 júliusában a gombaszögi nagyszínpadon. A szavazatok összesítését és a zenekarok felkeresését követően hamarosan fény derül a jövő évi zenei felhozatal egy részére is, így nem csupán a kedvezményes jegyvásár apropóján érdemes követni a gombaszögi híreket.
Közvetlenül az idei tábor lefolyása után a szervezők online kérdőív segítségével mérték fel a résztvevők elégedettségét a programokat, a helyszínt, illetve egyéb szolgáltatásokat illetően. A több száz kitöltött kérdőív alapján igyekeznek majd összeállítani a 2017-es programot a szervezők, hogy lehetőleg mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozási, művelődési és kikapcsolódási lehetőségeket.
2016 januárjában költözött a Gombaszögi Nyári Tábor régi új helyszínére, a Szalóc község részeként számon tartott Gombaszögre. A kemping felújításán az önkéntesek lassan egy éve munkálkodnak, s bár rengeteget fejlődött a helyszín, jó néhány feladat áll még a szervezők előtt a következő táborig. A folyamatosan zajló munkálatok közül érdemes kiemelni az őszi nagyszabású brigádot, mely október ünnepi hétvégéjén valósult meg. Az ‘56-os forradalomra való megemlékezést Gombaszögön ünnepélyes kopjafaállítás kísérte, mely után a helyszínre érkező emlékezők megvendégelésére is sor került némi nosztalgiázás kíséretében.
Arról, hogy mi minden zajlott a völgyben a 2016-os tábor óta, a szervezők az év végén számolnak majd be. Ez okból, valamint a 2017-es tábort illető információk beszerzése érdekében kattintsanak az érdeklődők a tábor folyamatosan frissülő honlapjára, vagy hivatalos Facebook-oldalára.
- gnyt