Ady Endre-ösztöndíj – felhívás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács a magyarországi NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében (NTP-ADY-M-17) Ady Endre-ösztöndíjat hirdet a magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására.

A pályázat beküldésének határideje: 2017. október 15.

Postacím:

Regionálne pedagogické centrum – Regionális Pedagógiai Központ

Zoltána Kodálya 2367/49

P.O.BOX: 270

924 01 Galanta

A borítékon kérjük feltüntetni: Ady-ösztöndíj

1) A pályázat célja

Pénzügyi segítség nyújtása a magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű,  a 2016/17-es tanévben felső tagozatos és középiskolás tanulók számára annak érdekében, hogy a támogatás révén zavartalanabbul tudják folytatni tanulmányaikat.

Az Ady Endre ösztöndíjra jelentkező tanulóknak az alábbiakban felsorolt feltételeknek kell megfelelniük:

1) kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik
Ennek kritériumai az alábbiak valamelyike:

a./ kitűnő (1-es bizonyítvány), kitüntetett (1,5 átlagig) vagy jeles (átlag 1,51–2) átlagot ért el a 2016/2017-es tanévben,

b./ járási 1-3., megyei 1-3., vagy országos 1-4. vagy nemzetközi versenyen 1-8. helyezést ért el a 2016/2017-es tanévben,

c./ a Tehetségpont a pályázót kiemelkedő tehetségnek tartja, erről részletes indoklást tartalmazó igazolást és ajánlást állít ki;

2) szociálisan hátrányos helyzetű

Ennek kritériuma az alábbiak valamelyike:

a./ nagycsaládban él; árva vagy félárva; a szülő egyedülálló,

b./ valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, vagy tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos,

c./ olyan egyéb, igazolható családi körülmény, amely miatt a családja az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így zavartalan tanulása veszélyeztetve van.

A beérkezett ösztöndíjpályázatokat a meghirdető az alábbi (kötelezően benyújtott) hivatalos dokumentumok, valamint nyilatkozatok alapján értékelik:

– Pályázati adatlap,
– Iskolalátogatási igazolás a 2017/18-as tanévben,
– A 2016/2017-es tanév év végi bizonyítványának fénymásolata,
– A 2016/2017-es tanévben szerzett járási, kerületi, országos, vagy nemzetközi verseny eredményéről kiállított oklevél másolata, vagy egyéb, ezt igazoló dokumentum,
– Amennyiben van, tehetségpont által a pályázóról kiállított igazolás, ajánlás, amely részletesen bemutatja a pályázó eddigi eredményeit, és tartalmazza a tehetséget bizonyító egyéb igazolásokat (pl. kiállítás, koncert, újításért járó diploma, nemzetközi sportviadal);
– A 2016/2017-es iskolai évben elért további eredmények, aktivitások. Erről a kiállított oklevelek másolatai szolgálnak bizonyítékul, vagy pl. a tantárgyi olimpiák esetében csak az első három helyezett kap oklevelet, a további eredményt az iskola igazolja az eredménylista másolatával vagy az adott verseny eredményeinek az internetről letöltött eredménylistájával – ez esetben fel kell tüntetni az eredményeket tartalmazó honlap címét és az utolsó letöltés dátumát.
– Nyilatkozat szociális helyzetről: az iskola igazgatója vagy a magyar nyelvű tagozat vezetője vagy az osztályfőnök által kiállított, szociális helyzetet igazoló nyilatkozat.
– Szándéknyilatkozatot arról, hogy a pályázó mire kívánja felhasználni az elnyert ösztöndíjat.

Beküldendő dokumentumok listája:
– Adatlap – 3 eredeti példányban
– Iskolalátogatási igazolás a 2017/18-as tanévben* – 3 eredeti példányban
– 2016/2017-es tanév év végi bizonyítványa – 3 másolati példányban, az iskola igazgatója által aláírva és lepecsételve
– Oklevelek a 2016/2017-es tanévben (amennyiben vannak**) – 3 másolati példányban
– Tehetségpont ajánlása (amennyiben van) – 3 eredeti példányban
– 1. sz. melléklet (nyilatkozat szociális helyzetről) – 3 eredeti példányban
– 2. sz. melléklet (szándéknyilatkozat) – 3 eredeti példányban

*Azok a diákok pályázhatnak, akik a 2017/18-as tanévben hatodik, vagy felsőbb osztályba járnak.

**Azokról a tanulmányi versenyekről (pl. tantárgyi olimpiák), amelyeken nem osztanak oklevelet, az internetről kinyomtatott eredmények a mérvadóak.

A bírálók számára értelmezhetetlen oklevél (pl. nem kiírt arany-, ezüst-, bronzsáv, rovásírással kiírt oklevél stb.) eredményét az iskola igazgatója aláírással és bélyegzővel igazolja a másolat hátulján.

A pályázatról bővebb információk és a szükséges mellékletek letölthetők a www.tehetseg.sk vagy az www.szmpsz.sk honlapról.

További tájékoztatást nyújt e-mailben vagy telefonon:

Szanyi Mária szanyi.maria@gmail.com, tel.: 0911 451 024

Hanesz Angelika hanesz@gmail.com, tel.: 0904 397 322

Fekete Irén irodavezeto@szmpsz.sk  tel: 0907 111 455

Majer Anna majeranna.szmpsz@gmail.com tel: 0907 623 206

Szabó Judit szabo.judit@azet.sk, tel: 0917 539 964

  • forrás: SZMPSZ, fotó: pixabay.com