
Csütörtökönként délelőtt 10 órától Ringató foglalkozásra várja a kisgyermekes családokat Kassán, a Rovás Akadémia épületében (Kmeť utca 34.) Gajdos Pribék Emese foglalkozásvezető.
Ringató – Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Örömmel zenélés, zenével nevelés
A Ringató kisgyermekkori zenei nevelési program. Várandós édesanyáknak, kisgyermekeknek hároméves korig és szüleiknek, nagyszüleiknek szól.
A programunk szakmai vezetője, alapítója Gállné Gróh Ilona, Nemzetközi Forrai Katalin-díjas énektanár. A Ringató kisgyermekes családoknak szól, heti rendszerességgel tartunk fél órás foglalkozásokat a legkisebbeknek (néhány hónapos kortól az óvoda kezdésig) és a szüleiknek.
A Ringató Kodály útmutatásait követi, élő énekszóval, hangszer játékkal, nagyrészt a magyar néphagyományból merített zenei anyaggal mutatunk mintát a szülőknek a családban történő zenei nevelésre, kisebb részben más népek dalai hangzanak el magyar költők verseivel, és értékes, komponált gyerekdalok. Célunk a már említett mintaadás a fiatal szülők számára, valamint az, hogy a felnőttek, elsősorban az anyukák, ne féljenek az énekléstől.
Elérhetőség: Gajdos Pribék Emese, 0907 307 417, FB: Ringató-Kassa, Instagram: Ringató-Kassa
- Rovás