Ján Štovka lett a Kisebbségi Kulturális Alap új igazgatója

A pályázati eljárás eredménye alapján Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter pénteken Ján Štovkát nevezte ki a Kisebbségi Kulturális Alap (FPKNM) igazgatói posztjára.

A Kisebbségi Kulturális Alap 2017-ben jött létre, feladata a kisebbségi kultúrák támogatása, évente összesen 8,8 millió euró támogatásért lehet pályázni az alapnál.

A minisztériumi bejelentés emlékeztet, hogy Štovka éveken keresztül a Dúbrava néptáncegyüttes művészeti vezetője volt, prímás, a hagyományos népi kultúra ápolója, számos társadalmi és kulturális esemény társszervezője, művészeti és dokumentarista projektek résztvevője.

Emellett kiemelte, hogy fotográfus is. „A Master Qualified European Photographer (MQEP) díjjal tüntette ki az Európai Fotóművészek Szövetsége” – írta a tárca. Továbbá kulturális projektekben működött együtt az STVR-rel, a Slovakia Travellel és Eperjes megyével.

A minisztérium július elején hirdetett pályázatot a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatói posztjára, július 10-ig lehetett jelentkezni, a meghallgatások július végén voltak.

Az igazgató megválasztásának módját bírálta például Jozef Hajko (KDH), a parlament kulturális- és médiabizottságának tagja. Szerinte teljesen átláthatatlan, sőt „titkosított” volt a folyamat, nem voltak információk a jelöltekről és a bírálóbizottság összetételéről sem.

A minisztérium visszautasította a bírálatokat, közlése szerint az igazgatóválasztás a törvényeknek megfelelően zajlott.

Related Posts

Predajňová távozása után Erika Danková Darániová vezeti a Betléri Múzeumot
Ján Horecký az új oktatási miniszter, az államfő kedden nevezi ki
A parlament módosította a törvényt: nagyobb összeget kap működésre a Kisebbségi Kulturális Alap