Dobolás a gyermekek jogaiért

2025 november 19. 15:30 - Rozsnyó

A Rozsnyói Művészeti Alapiskola idén is megszervezi a közös dobolást, mellyel a gyermekek jogaira hívják fel a figyelmet. Az esemény november 19-én 15:30-kor kezdődik, a menet a Kereskedelmi-Kulturális Központtól (OKC) indul a főtérre, majd 16:00 órától koncertet tartanak a városháza udvarán. A felvonuláshoz bárki csatlakozhat bármivel, amin lehet dobolni, ritmust ütni. Segítsünk, hogy jobban hallják a gyerekek hangját!

A „Dobolás” (Bubnovačka) elnevezésű esemény a november 20-i gyermekjogok világnapjához kötődik, mivel 1989-ben ezen a napon  fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét. „Az UNICEF adatai szerint a világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává. A legtöbb gyermekbántalmazás rejtve marad, így akár rendszeresen ismétlődhet” – olvasható a Magyar Helsinki Bizottság honlapján. Mindannyiunk kötelessége megvédeni a gyerekeket, a hallgatás nem menti meg őket a bántalmazástól! Nem tehetünk úgy, mintha ez minket nem érintene – figyelmeztetnek a szervezők.

  • pr-i, Rozsnyó-vidék