Tisztelt Látogató,
üdvözöljük a Gömöri Ifjúsági Társaság (GIT) által működtetett internetes portálon!
Az oldal létrehozásával az volt a célunk, hogy Rozsnyóról és környékéről a lehető legtöbb információt, ismeretanyagot tegyük közzé – mindezt egy helyen, magyar nyelven.
Programajánlónkban helyi kulturális, társadalmi és művelődési rendezvényeket ajánlunk, a képes hírekben a lezajlott eseményekről számolunk be, illetve közérdekű, a szlovákiai magyarsággal, a civil szférával kapcsolatos információkat, pályázati felhívásokat jelentetünk meg. Az általános tájékozódást segítik az oktatási és egyházi intézmények, települések, civil szervezetek adatait ismertető rovataink.
Portálunknak a naprakész kulturális és egyéb helyi információk megjelentetése mellett fontos eleme a tudástár, melyben közkinccsé tesszük azokat a Rozsnyóról és környékéről szóló ismereteket, tanulmányokat, tananyagokat és dokumentumokat, amelyeket a GIT több, mint tízéves fennállása alatt összegyűjtöttünk. A tudástárban megjelenő történelmi, néprajzi, természetismereti tanulmányok, dokumentumok a helytörténet iránt érdeklődők, ill. diákok számára is érdekesek lehetnek.
Internetes oldalunkat igyekszünk a hozzánk érkező vendégek, turisták számára is hasznossá tenni a természeti és kulturális-történelmi látványosságok, valamint a környék idegenforgalmi szolgáltatásainak bemutatásával.
Ha oldalunk felkeltette érdeklődését, munkánkat támogatásra érdemesnek találja, kérjük, ajánlja barátainak, ismerőseinek is. Szívesen fogadunk olyan dokumentumokat, fotókat, régi képeslapokat, újságokat, könyveket, amelyekkel tovább gyarapíthatjuk a Rozsnyóról és környékéről, illetve a Gömör-Tornai Karsztról szóló tudástárunkat. A helyi rendezvények szervezőit arra biztatjuk, küldjék el hozzánk plakátjaikat, szórólapjaikat, illetve a programokról szóló beszámolóikat, hogy ilyen módon is népszerűsítsük Rozsnyó és vidékének magyar kulturális életét.
Tisztelettel,
Prékop Ivett, szerkesztő
Kmotrik Péter, a Gömöri Ifjúsági Társaság elnöke
Rozsnyó, 2011. március