
A Malom festőtábor résztvevőinek alkotásai láthatók a Galériában
Július és augusztus fordulóján zajlott a Rozsnyói Malom 2020 Nemzetközi Festőtábor, az ott készült alkotásokat szeptember 10-től láthatja a közönség a Rozsnyói Bányászati Múzeum főtéri Galériájában.
Ebben az évben a COVID-19 világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt csak kilenc képzőművész vett részt a festőtáborban – tájékoztatta portálunkat a múzeum. A Kassa megyéből származó művészek mellett Rozsnyó magyarországi testvérvárosaiból – Szerencs, Budapest és Miskolc – érkező festők alkottak a táborban.
A 21. Mlyn Baska Malom című kiállítást a múzeum a Rozsnyó Testvérvárosaiért Polgári Társulással együttműködve szervezte meg. A megnyitóra szeptember 10-én 17:00 órakor kerül sor a Galériában (Bányászok tere 25.).
A tábor kezdeményezője, hosszú évekig szervezője és aktív résztvevője volt 1997-2011 között a dernői születésű Baska József (1935-2017) festőművész, érdemes művész, aki Budapesten élt és alkotott.
„A Rozsnyói Malom projekt célja lehetőséget teremteni az alkotásra a Rozsnyó testvérvárosaiban élő fiatal képzőművészek számára, majd az alkotások közép-európai mértékű bemutatása. A táborban zajló alkotótevékenységet dokumentálja ez a kiállítás, amit már hagyományosan a Galériában szervezünk meg”, tette hozzá František Kardoš, a Rozsnyó Testvérvárosaiért Polgári Társulás elnöke.
A 21. Mlyn Baska Malom 2020 című kiállítás október 31-ig látogatható.
– pr-i, rozsnyovidek