Online Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó

Online Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó


Esemény részletek


A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete a szigorú járványügyi intézkedések miatt 2020. december 27-én online formában szervezi meg az idei Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót.  

Úgy véljük, minden nyilvános megjelenés kincs ebben a helyzetben, ezért szeretnénk fellépési lehetőséget biztosítani előadóink számára, akik magas színvonalon képviselik műfajunkat, illetve a teljes Kárpát-medencei magyar közösséget. Az egész napos műsorfolyamba nemzetközileg elismert előadók produkcióit válogattuk be, ügyelve, hogy minden generáció, a legkisebbektől a legnagyobbakig megtalálja a számára értékes folk programot. Fellép többek között a Kuttyomfitty Társulat, Korpás Éva, a Paramisi Társulat, az Esszencia Produkció, Paár Julcsi. A Táncfórum tagegyütteseitől láthatunk koreográfiákat, bemutatkoznak a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai zenekarai, illetve partnerszervezeteink legjobbjai is feltűnnek a nap folyamán – nyilatkozták a szervezők.

A táncháztalálkozó műsorvezetője PhDr. Récsei Noémi, az első rész az alábbi linken érhető el a következő programmal:
08:00: Megnyitó
08:05: Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő
09:00: Kuttyomfitty Társulat: Az eltáncolt cipellők
09:40: Összeállítás a Táncfórum tagegyütteseinek koreográfiáiból
10:00: Polgári táncok Konkoly Lászlóval és Baráth Kittivel
10:10: Paramisi Társulat: A három muzsikus
11:00: Összeállítás a Táncfórum tagegyütteseinek koreográfiáiból
11:30: Ízelítő a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai zenekarainak felvételeiből
12:00: Pósfa Zenekar koncertje
13:00: Csavar Színház: Nagyidai cigányok
13:55: Parnerszervezetünk, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület legjobbjai
14:10: Eszközös táncok Juhász Sándorral és Bari Ildikóval
14:20: Összeállítás a Táncfórum tagegyütteseinek koreográfiáiból
14:30: Bahorka Társulat: Pletykázó asszonyok
15:30: Szünet – a közvetítés új linken folytatódik
A második rész ezen a linken érhető el, amelynek programja a következő lesz:
15:45: Magyarbődi dalok Nagy Myrtillel és a somorjai Csali és Csalló lánykarával
16:00: Partnerszervezetünk, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség legjobbjai
16:45: Összeállítás a Táncfórum tagegyütteseinek koreográfiáiból
17:00: Korpás Éva: Szívharang
18:00: Nagyócsai női táncok Kovács Anitával és tardoskeddi verbunk Oláh Attilával
18:20: Ízelítő a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai zenekarainak felvételeiből
18:35: Összeállítás a Táncfórum tagegyütteseinek koreográfiáiból
19:00: Magyar Állami Népi Együttes: Kincses Felvidék
20:00: Moldvai táncok Domján Máté Sándorral
20:10: Ízelítő a Hagyományok Háza Hálózat szlovákiai zenekarainak felvételeiből
20:20: Parnerszervezetünk, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség legjobbjai
21:00: Esszencia Produkció nagykoncertje
A megadott időpontok támpontok, a technikai sajátosságok következtében a kezdési időpontok változhatnak – figyelmeztetnek a szervezők. A Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó a Csoóri Sándor Alap jóvoltából valósul meg.
  • rozsnyovidek/Táncfórum


Hagyj üzenetet