Akit az istenek szeretnek – a Marianum diákszínpadának előadása a világhálón

Akit az istenek szeretnek – a Marianum diákszínpadának előadása a világhálón


Esemény részletek


A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont diákszínpada tavaly, a koronavírus miatti lezárások idején egy online vetítés-sorozattal kedveskedett a nézőknek, bemutatva az eddigi előadásaikról készült felvételeket. November 19-én, pénteken újabb vetítés várja a közönséget, az idén júniusban bemutatott Akit az istenek szeretnek című előadásuk látható a világhálón, ugyanazon a napon, amikor az éppen zajló Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon is bemutatják a darabot, felvételről.

A világjárvány sok egyéb mellett a kulturális és közösségi eseményeknek sem kedvez. Az Akit az istenek szeretnek c. előadást a nehéz körülmények ellenére sok kis csoda kíséri. Az első, hogy egyáltalán létrejött (minden észérv a próbafolyamat felfüggesztése mellett szólt). A másik, hogy egy héten keresztül játszhatták a diákok. Hat telt házas előadás futott le júniusban a Marianum aulájában az akkor éppen kizöldülő komáromi covid-szemafor adta lehetőségekkel élve. A harmadik csoda, hogy kivételesen jó minőségű, három kamerás HD felvétel készülhetett róla. Ehhez kellett nézőink anyagi támogatása, Töltésy Rudolfék operatőri és Szénási Levente (akkor még) diákunk vágói munkája – számolt be az iskola honlapján Tóth Gábor, a darab rendezője.

Ezennel negyedik kis csodának nyilvánítjuk, hogy a szepsi szervezők a kedvezőtlen járványügyi helyzet ellenére, nagyon szigorú szabályok mellett ugyan, de fesztivált szerveznek. A Marianuméhoz hasonlóan több előadás is filmfelvételként szerepel a fesztiválon. Bár személyesen nem leszünk jelen, hálásak vagyunk, hogy színdarabunk ilyen formában is tovább él. Ebben a cikkben még azt ecseteltük, hogy az előadás életéből már csak a szakmai zsűri értékelése hiányzik. Nos, e hét végén ez is megadatik. Online formában ugyan, de lesz. Legyen ez az ötödik kis csoda!

A hatodik kis csoda pedig az lesz, ha péntek este jó sokan velünk tartanak a képernyők előtt, és megtekintik velünk ezt a hektikus körülmények között és ellenére készült, de szívünknek ugyancsak kedves előadást – zárja a meghívást Tóth Gábor.

A komáromi gimnazista színjátszók előadását tehát november 19-én, pénteken este 19:00 és 23:59 között ezen az oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.

  • Rozsnyó-vidék/marianum.eu


Hagyj üzenetet