A családi életről közösen: szülés, anyaság, pénzügyek
Párkányi rendezvénye után Berzétén is bemutatkozik a WMN PWR Polgári Társulás, amely a nőket érintő témákban indított beszélgető- és előadássorozatot.
Kezdésként szakemberek bevonásával két előadást szerveznek kismamáknak, anyukáknak, várandósságra készülő nőknek és minden érdeklődőnek. A második rendezvény helyszíne a berzétei árvaház, ahová december 9-én, pénteken 17:30 órától várják a hölgyeket.
A résztvevők olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint például: Milyen szüléssel kapcsolatos jogai vannak a kismamának és a babának a kórházi ellátás során? Kik a dúlák és hogyan segítik a szülést? Valamint szoptatási és hordozási tanácsadásra is sor kerül.
Mindemellett megtudhatják, hogyan válhatnak pénzük uralkodónővéjé, hogyan szálljanak ki a fogyasztói társadalom bűvöletéből, és hogy milyen a családi költségvetésük és pénzügyi inteligenciájuk.
A témában két szakember, IIka Viktória dúla a gyermekvárás, szülés és szoptatás témáit járja körül, a másik előadó pedig Beke Beáta, a Családi pénzügyek projekt szakelőadója, aki a pénzügyekkel kapcsolatosan ad tájékoztatást.
„A WMN PWR Polgári Társulást (woman power – női erő) azért hoztuk létre, hogy aktívan hozzá tudjunk járulni a női jogokról való információcsere támogatásához. Terveink közt szerepel, hogy Szlovákiában magyar nyelven tegyük elérhetővé ezeket az információkat, s ezen felül eseményeket, előadásokat szervezzünk a női jogokat érintő témákban” – tájékoztatott Bauer Ildikó, a társulás elnöke.
A társulás alapítói továbbá azt a hosszútávú célt tűzték maguk elé, hogy a szlovákiai magyar nők közösségét megerősítsék, szorosabbra fűzzék a kapcsolati hálóját, valamint érdemben reagáljanak a szlovákiai magyar nők speciális helyzetéből fakadó esetleges problémákra.
A szervezők minden kismamát, szülőt, családtervezés előtt állót, és mindenki mást is szeretettel várnak, akiket érdekelnek a szüléssel, anyasággal és családdal kapcsolatos témák.
- Rozsnyó-vidék