
Több mint egy tucat mesterséggel ismerkedhetnek meg a látogatók a Gömöri Művelődési Központ nyílt napján
A Gömöri Művelődési Központ 2023. május 12-én, pénteken nyílt napot tart. Az érdeklődőket kézműves bemutatók és foglalkozások, valamint csillagászati témájú film vetítése is várja 9:00 és 15:00 óra között a Gömöri Hagyományok Házában.
„A látogatók több mint egy tucat kézművest láthatnak majd munka közben, értékes információkat és tanácsokat kaphatnak a természetes anyagok gyűjtésével, feldolgozásával, a gyártási módszerekkel és folyamatokkal kapcsolatban. Ráadásul ezeket a hagyományos mesterségeket egy csekély díj fejében maguk is kipróbálhatják. A hagyományos népi mesterségeknek ez a nagyszabású bemutatója nem csak a gyerekeknek szól, hanem azoknak a felnőtteknek is, akik szeretnének egy szórakozással teli napot eltölteni és egyúttal tanulni is valami újat,“ nyilatkozta Helena Novotná, a Gömöri Művelődési Központ igazgatója.
A látogatók kipróbálhatják többek között a kosárfonást, agyagozást, drótozást, szövést, bőrművességet, gyékényfonást, mézeskalács sütést és díszítést, gyertyaönést, nemezelést, csipkeverést vagy gyöngyözést. A gyerekeket népi játékokkal is várják a szervezők. Aki szeretné kipróbálni az egyes kézműves technikákat, 1 € értékű zsetonokat vásárolhat, amiket az egyes állomásokon használhat fel.
A nyílt napon a kézművesség mellett a csillagászat is szerepet kap, az érdeklődők megnézhetnek egy animációs filmet a mobil planetáriumban, jelképes 3 €-s áron.
Nagyobb csoportok érdeklődése esetén előzetes regisztráció javasolt: recepcia@gos.sk, 0917 419 259.
- pr-i, Rozsnyó-vidék