A HuNKuN Dance Tornalján
Fergeteges előszilveszteri tánc-showra várják a közönséget 2013. december 27-én, pénteken 19.00 órától Tornalján. A magyarországi HuNKun Dance Táncegyüttes „Népünk ritmusára” című műsorát mutatja be a Városi Művelődési Központban. A belépő 3,- €.
Egyszer volt, hol nem volt, 2007 szeptemberében egy „kis” völgyben, amit Kárpát-medencének hívnak, egy napsütötte szép délutánon megszületett egy gondolat:
„A Kárpát-medence autentikus táncait felhasználva, de részben átformálva, olyan produkciókat szeretnék színpadra állítani, amelyek:
– ápolják a magyar tánchagyományokat,
– előadói stílusában a mai kor divatkövetelményeinek megfelelőek,
– korosztálytól függetlenül szórakoztasson,
– és ezeket az átformált tradicionális mozgáskincseket, széles közönségréteghez juttassa el.”
A HuNKuN DaNCe elnevezés, ezt a célkitűzést hivatott képviselni.
-rozsnyovidek.sk
forrás: FB, HuNKun Dance