A Magyar Dal Napja Kassán
A tizenhét budapesti helyszín és hét magyarországi vidéki város mellett idén az első és egyetlen határon túli helyként Kassa is bekapcsolódik a Magyar Dal Napja elnevezésű rendezvénysorozatba.
A 11 órakor kezdődő kassai program:
– Juke Box együttes (Budapest): Bohóc a pácban – gyermekműsor,
– játszóház
– musicalrészleteket helyi magyar színészek előadásában.
14.00 Hivatalos megnyitó
– Kicsi Hang Verséneklő Együttes (Galánta),
– Bakancs Jam (Kassa),
– KOR-ZÁR együttes,
– Giorgio (a Megasztár c. műsorból),
– a Csillag születik-ben feltűnt László Attila,
– Kaláka együttes,
– All Devils,
– Sexit együttes.
Presser Gábor ötlete nyomán a 2008-as Sziget Fesztivál részeként rendezték meg első alkalommal a Magyar Dal Napját – a magyar vokális zene ünnepét. Az egyedülálló rendezvény a nagy sikerre való tekintettel 2009-ben önállósult és azóta minden év szeptemberének második vasárnapja a magyar zene örömünnepe. A rendezvény az elmúlt négy esztendő alatt országos méretűvé nőtt, hiszen a fővárosi helyszínek mellett vidéki városok is csatlakoztak magyar dalokat népszerűsítő programjaikkal és Kassa megjelenésével immár határon túli helyszíne is lett.
Idén Nyíregyháza lett a Magyar Dal Fővárosa, további vidéki helyszínek: Eger, Salgótarján, Százhalombatta, Zalaegerszeg, Boldog és Szombathely. A koncertek mellett érdekes kísérőprogramokkal is készülnek a szervezők és a közmédiumok – pl. Petőfi Rádió, m1 – is kiemelten népszerűsítik ezen a napon a magyar dalt és magát a rendezvényt.
Dátum: | 2011-09-11 |
---|---|
Helyszín: | a Rodostói Ház kertje |