A Pix –XL Fotóklub kiállítással ünnepli tízéves fennállását
A rozsnyói Pix –XL Fotóklub idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2020. május 28-án jubilumi kiállítás nyílik a Rozsnyói Bányászati Múzeum főtéri Galériájában.
A szervezők nyilatkozata szerint a fotóklub megalapításának ötlete 2010-ben merült fel, amikor három barát a Szilicei-fennsíkon barangolt. „A fényképezés a mindennapjaink része, ugyanakkor különleges is, ezért is ünnepeljük a klub születésnapját közös kiállítással. A jubileumi kiállítás zsáner tekintetében és tematikailag is sokszínű, hiszen együtt állít ki több tagunk, akiket az eltelt idő különféle fotók elkészítésére ösztönzött, ugyanakkor a fényképezés összeköti őket”, mondta el Štefan Kesi, a Pix –XL Fotóklub egyik alapító tagja, aki szintén bemutatja képeit a kiállításon.
A jelenlegi járványhelyzet miatt a kiállítás ünnepi megnyitó nélkül zajlik majd, de a szervezők terveznek egy zárórendezvényt a széles nyilvánosság számára, melyet kommentált tárlatvezetéssel kötnek össze. Az említett finisszázs időpontjáról később értesítik a látogatókat. A kiállítás május 28-tól szeptember 18-ig tekinthető meg a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában (Bányászok tere 25.).
- rozsnyovidek