
Barlangi kalandtúra
Július 27-én, szombaton 10:15-kor újabb hosszútúra indul a Baradla-barlangban.
„Az egyik legkönnyebben teljesíthető kalandtúránk során a látogatók megismerkedhetnek a Baradla-barlang Aggtelektől Jósvafőig vezető főágával. A túra első része megegyezik a rövidtúra útvonalával, majd a kaland elkezdődik! A barlang kiépítetlen szakaszán a közlekedést a szükséges helyeken létesített hidak, lépcsők segítik, a világítást pedig a csoport tagjai a magukkal hozott lámpákkal biztosítják egészen a Vörös-tói-ág becsatlakozásáig. Innen a túra útvonala megegyezik a vörös-tói középtúra útvonalával” – olvasható a beharangozóban. „A túra Jósvafőn fejeződik be, ezért javasoljuk, hogy a kijárat közelében található autóbusz megállóból minden nap 14:48-kor induló Budapest útirányban közlekedő autóbusszal utazzanak vissza Aggtelekre, vagy reggel, a túraindulás előtt Jósvafőn parkolják le az autóikat és a Jósvafő, szálló bejárati út nevű megállóból minden nap 9:08-kor induló autóbusszal utazzanak át Aggtelekre, a túra indulási pontjához (a busszal érkezőket megvárjuk a túraindulással)” – ajánlják a szervezők.
A résztvevők találkozója az aggteleki barlangpénztárnál lesz. A túra hossza 7 km, időtartama 4-5 óra. A barlangban 10°C a hőmérséklet, terepi öltözet, gumicsizma vagy váltócipő szükséges.
A túra előzetes bejelentkezés alapján, a minimum létszám elérése esetén indul. Az alsó korhatár 10 év, létszám: 10-35 fő. A felnőtt jegyár 14 000 Ft, a kedvezményes 10 000 Ft. Jegyvásárlás kizárólag online felületen, online bankkártyás fizetéssel lehetséges.
Lehetőség van a látogatók számára barlangász felszerelések bérlésére az Információs Irodában (Aggtelek, Baradla-oldal 3.), akár több napra is.
„A barlangász overál felpróbálása, cseréje időbe telik, ezért kérjük időben érkezzenek, hogy a túra a tervezett időpontban elindulhasson és senkire ne kelljen várni emiatt! Köszönjük!” – tájékoztattak a túraszervezők.
A felszerelések bérlésének díjai:
Barlangász overál: 5.000 Ft/nap
Barlangász sisak: 500 Ft/nap
Fejlámpa: 2.000 Ft/nap
Bővebb információ:
Információs Iroda – Aggtelek, +36 48 503 000, informacio@anpi.hu
- Rozsnyó-vidék, fotó: ANPI FB