Ekotopfilm – a környezetvédelem áll a filmfesztivál közzéppontjában

Ekotopfilm – a környezetvédelem áll a filmfesztivál közzéppontjában


Esemény részletek


Január 30-án érkezik az Ekotopfilm – Envirofilm filmfesztivál Rozsnyóra. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló rendezvény többféle szempontból járja körül a környezetvédelem témakörét.

Az Actores Városi Színházban reggeltől előzetesen bejelentkezett alapiskolás és középiskolás diákcsoportok nézhetik meg az alkotásokat. A Junior fesztivál keretében a gyerekek a filmek és a kísérőrendezvények segítségével tanulhatnak a természetvédelemről.

A program délután 16:00 órától folytatódik, és egészen 21:30-ig a széles nyilvánosság számára vetítenek filmeket a legkülönbözőbb témákat érintve. Az érdeklődők egyedülálló felvételeket láthatnak a barátságtalan tundrán élő farkasfalkáról, egy másik film a hulladékmentességgel foglalkozik, lesz szó a fenntartható táplálkozás kérdéséről, illetve arról is, milyen lenne az életünk rovarok nélkül.

18:00 órától Ľubomír Slovinský lesz az esemény vendége, a Hol volt, ott lesz! Turizmussal a mesés Szlovákiáért (Kde bolo, tam bude! Turistikou k rozprávkovému Slovensku) című beszélgetés témája pedig, segíthetnek-e a tudatos turisták a hazai természet megmentésében.

 A belépés a filmvetítésekre és a kísérőrendezvényekre ingyenes.

  • pr-i, rozsnyovidek


Hagyj üzenetet