
Hegyeknek völgyében – az Ifjú Szivek Táncszínház és a Magyar Állami Népi Együttes előadása
A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház és a Magyar Állami Népi Együttes Hegyeknek völgyében című közös előadását láthatja a közönség 2025. november 14-én 19:00 órától a Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központban.
A belépti díj elővételben 13 €, az előadás napján 16 €.
Ifjú Szivek – Pozsony
Az Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja fel és erősíti bel- és külföldön egyaránt. Munkájában kitüntetett figyelmet kap a szlovákiai magyar hagyományos néptánc és népzene színpadi megformálása. A tradicionális táncos-zenés formanyelv és viselet elgondolkodtató, összetettebb jelenségre rámutató előadásaiban is megmutatkozik.
Műsorai műfajilag változatosak: a tradicionális tánckultúra formanyelvére épülő táncszínházi darabok, a táncokat életképszerűen, területek szerint bemutató néptáncelőadások és kimondottan az ifjúság számára készült műsorok szerepelnek a repertoáron.
Magyar Állami Népi Együttes – Budapest
Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása.
Az együttes az évezredes folklórkincset magas művészi szinten, korszerű színpadi eszközökkel jeleníti meg és mutatja be a közönségnek. Értéket őriz és értéket teremt, a tradíció és modernitás kettősségének figyelembevételével működik. A hagyományt nem múzeumi tárlókban tartja, hanem élhetővé teszi, folyamatosan vállalva a koncepcionális és formai megújulást. A MÁNE, amely 2001-től a Hagyományok Háza szerves részeként működik, repertoárjában megjeleníti a tradícióhoz kötődő valamennyi műfajt: a történeti zenét és táncot, az autentikus népzenét és néptáncot, a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat, a Bartók Béla világhírű zenetudós és zeneszerző ars poeticáján nyugvó kortárs táncszínházat. Művészetével a mai kor nyelvén, a ma emberét megszólítva személyessé, a jelen részévé teszi a régi tánc- és zenekultúrát. A hetvenéves fennállása alatt a Magyar Állami Népi Együttest színpompás és gazdag repertoárja a világ legtöbbet utazó együtteseinek rangjára emelte. Művészi tevékenységét 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjjal, 2007-ben Prima díjjal és Prima Primissima közönségdíjjal, 2014-ben Budapestért díjjal ismerték el, 2018/19-ben a Müpa Évad Együttese elismerésben részesült.
- Rozsnyó-vidék











