Jótékonysági koncert Alenkáért – koncert a szeretetért

Jótékonysági koncert Alenkáért – koncert a szeretetért


Esemény részletek


Szeptember 25-én, vasárnap 17.00 órától jótékony célú koncertet tartanak a rozsnyói Szent Anna templomban (volt ferences templom), melyet az alakuló ALENKA polgári társulás szervez a római katolikus plébániával és a Rozsnyói Művészeti Alapiskolával együttműködve. A koncertre az idei Rozsnyói Városnapok kísérőrendezvényeként kerül sor.

A templomi hangversenyen fiatal rozsnyói származású művészek lépnek fel, a jelenleg Németországban élő Alena Temesiová (ének), Bálint Péter (zongora, orgona), aki Budapestről érkezik és Nyéky Miklós (zongora, orgona) Kassáról. A műsorban énekesként közreműködik Pál Baláž Ilona, a Rozsnyói Művészeti Alapiskola énektanárnője és Hundža István“Hangya”, a Kassai Állami Színház operatársulatának tagja.

koncert progr

A programban – melyet a Magyarországon és Németországban sikeres karriert befutott egykori operaénekesnő, Izsóf Lilla vezet – Pergolesi, Bach, Brahms, Mozart, Schubert, Webber és Cohen művei hangzanak el, valamint dalokat hallhatunk az Assisi Ferenc és a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalekből.

A koncert Alenka Hefler, szül. Birtoková (+14. 2. 2016) emlékére valósul meg, meg nem élt 55. születésnapján, és a szeretet jegyében, mindazoknak, akik szerettek és szeretnek.
A belépődíj tetszőleges, a koncert bevételét a szervezők a dobsinai gyermekotthon Rozsnyón élő növendékeinek támogatására ajánlották fel.

 

  • pr-i, rozsnyovidek


Hagyj üzenetet