
Márai stúdió: Csotrogányné Lepsénynél még megvolt
A Csotrogányné Lepsénynél még megvolt című zenés kabarét láthatja a közönség október 21-én, kedden 19:00 órától Kassán, a Márai stúdióban.
A darab rendezője Bocsárszky Attila, a szereplők Illés Oszkár, Varga Lívia, Madarász Máté, Dégner Lilla és Klinga Péter m.v.
„A kabaré francia eredetű szó, jelentése: szórakozóhely, ahol zenés, humoros jeleneteket adnak elő. A kabaré története Franciaországban, 1881-ben kezdődött, mégpedig úgy, hogy vendéglőkben, kocsmákban amatőr vagy hivatásos színészek és énekesek sanzonokat, szatirikus verseket, humoros jeleneteket paródiákat adtak elő. Ezek célpontja általában az akkori uralkodó osztály volt. Kezdetben az előadók a szövegeket rögtönözték, csak később adtak elő előre megírt és alaposan begyakorolt számokat. A kabaré tehát Franciaországból indul hódító útjára, hogy elterjedjen más országokban is. Hozzánk az 1. világháború előtt érkezett meg. Számos kitűnő művész foglalkozott ezzel az irányzattal. Többek közt Salamon Béla, Kabos Gyula, Latabár Kálmán. A háború után már egész társulatok alakultak. A hazai kabarék színvonala és funkciója enyhén eltért a külföldi kabarékétól. A kabaré több irányzat fúziójából (együtteséből) jött létre és fő feladata, hogy humorosan, játékosan neveljen és szórakoztasson” – írják a beharangozóban.
A jegyár 13€ / 7,5€, a jegyek kaphatók a Márai stúdió jegypénztárában (az online jegyértékesítés még rövid ideig szünetel). Nyitvatartás: hétköznaponként 8:30-16:00 óra. Információk: info@thaliaszinhaz.sk, +421 55 623 36 43.
- Rozsnyó-vidék, fotó: FB Thália Színház