Thália Színház: Box Humana – utazás Márai motívumokra

2025 október 30. 19:00 - Kassa

A kassai Thália Színház idei évadának első bemutatójára október 16-án került sor, a Box Humana című előadást legközelebb október 30-án 19:00 órától láthatja a közönség (Gyurkovics M. bérlet).

A darab rendezője Czajlik József, színpadra alkalmazta Forgács Miklós dramaturg, a szereplők: Gál Tamás (Jászai Mari-díjas) m.v, Kövesdi Szabó Mária m.v, Ollé Erik, Nagy Kornélia és Madarász Máté.

Box Humana (Mi van veled, Sándor?)

Márai Sándor Mágia című kötetének nyolc novellája alapján Forgács Miklós és Czajlik József álmodott meg egy olyan világot, amely még a hétpróbás Márai-szakértőket és rajongókat is meglepheti. Izgalmas történet bontakozik ki a Mester és teremtményei között. A hasbeszélő és nyolc éve elhagyott bábjai beszélgetnek. 
Azt követjük, ahogy ők egymás között tisztázzák a múltat, felelevenítik azokat az élményeket, amelyek alakították őket, a saját identitásukat is vizsgálják, eljutnak a végső kérdésig: Ki vagyok én? A szereplők művészek is, de a hétköznapi életben is megmerítkeznek. A tengert akarják látni, arról beszélgetnek, hogyan is ismerkedtek meg, mit is gondolnak az otthonukról, miképpen élik meg a nagy csalódást és vágynak magányra, milyen egészen meglepő elhatározásra jutnak, ha tényleg szeretetre vágynak. És persze megelevenedik a cirkusz, az orfeum varázslatos világa is. Csupaszín, váltás, meglepetés, ötlet ez a különös világ. Áradó, mágikus mondatok és megkapó, finom vagy éppen groteszkbe hajló humor. Márai minden történetében arról mesél: Nagyon törékenyek vagyunk mi emberek.

A jegyár 13€, jegyvásárlás: online a színház oldalán.

További időpontok:

  • 07.11.2025 19:00 – 20:30 · Thália Színház – László G. bérlet
  • 11.11.2025 10:00 – 11:30 · Thália Színház
  • 11.11.2025 19:00 – 20:30 · Thália Színház – V. Szabó R. bérlet
  • 12.11.2025 19:00 – 20:30 · Thália Színház – Pólos Á. bérlet

  • Rozsnyó-vidék, fotó: thaliaszinhaz.sk