Változatos programok várják a Rozsnyói Vásár látogatóit
Az idei Rozsnyói Vásár szeptember 13. és 15. között kerül megrendezésre a Bányászok terén. A vásárban hagyományosan ruházatot, textilt, háztartási és használati cikkeket, játékokat, dísztárgyakat, mezőgazdasági termékeket és kézműves árut is kínálnak majd a standok. Ezen kívül lesznek frissítőkkel és finom falatokkal szolgáló sátrak, a szervezők pedig gazdag programmal, kísérőrendezvényekkel készülnek.
Az őszi vásárt színesítő programban fellépnek a rozsnyói alapiskolák diákjai, helyi folklóregyüttesek, a JAS Magán Művészeti Alapiskola növendékei és a ZUŠ-BAND Farkas Árpi vezetésével. Az esti koncertkínálat is változatos, színpadra lép a Korál-Omega Revival Band, Kali és Peter Pann, Robo Šimko és a Massriot együttes, valamint a Polemic. A gyerekeket bizonyára a körhinta és a vattacukor örvendezteti majd meg, és a rendezvényen a helyi nonprofit szervezetek is képviseltetik magukat.
A kísérőrendezvények között szerepel futballmérkőzés, a Sentinel Élményközpontban bányásznapot szerveznek, és idén is a vásár keretében nyitják meg a Baska József Festőtáborban készült alkotásokat bemutató Rozsnyói Malom című kiállítást.
- pr-i, Rozsnyó-vidék