Vasárnapi régizene koncertek
A régi korok zenéinek kedvelőit újra várja a rozsnyói Gömöri Művelődési Központ (GOS) által szervezett Ars Antiqua Europae In Via Gothica elnevezésű hagyományos őszi régizene fesztivál, mely a Gótikus út egyes helyszínein valósul meg. A rendezvénysorozat 2014. szeptember 19-től 22-ig kerül megrendezésre Betlérben, Csetneken, Krasznahorkaváralján, Rozsnyón, Imrikfalván (Dedinky), Hárskúton, Dobsinán, Csécsen és Márkusfalván (Markušovce). A belépés díjtalan.
A 13. alkalommal szervezett nemzetközi fesztivál harmadik napján, 2014. szeptember 21-én, vasárnap délelőtt 10 órától Imrikfalván (Dedinky), a Szűz Mária Mennybemenetele Templomban régi mesterek zenei csemegéit hallhatja a közönség az Ad Libitum kamaraegyüttes előadásában.
11.30-tól a hárskúti Keresztelő Szent János gótikus templomban egy hazai tehetség, Andrej Korsinszky játszik trombitán, utána Vladimír Kopáčik orgona előadása következik, végül pedig Vladimír Tučan és Marina Mikiťova szerbiai vendégművészek zongora és hegedű játékát hallják az érdeklődők.
Délután 15 órától újabb helyszínen folytatódik a régizene fesztivál, a dobsinai Szentháromság evangélikus templomban a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus a reneszánsz zene gyöngyszemeiből ad elő.
A csécsi kora gótikus templomban 17 órai kezdettel a fiatal és ismeretlen hazai tehetségeket felvonultató sorozat keretében Nadja Eližerová mutatkozik be furulya előadásával, majd a lengyel Luteduo lantduó következik barokk dallamokkal.
A vasárnapi koncertek gazdag sora Márkusfalván (Markušovce) ér véget, a 18 órakor kezdődő programban közreműködik a hazai Timotej Závacký (gitár), továbbá a szerbiai Vladimír Turčan és Marina Mikiťova (hegedű és zongora).
-pr-i, rozsnyovidek.sk
[gview file=”http://wp-rozsnyovidek.s3.eu-central-1.amazonaws.com/wp-content/uploads/2014/09/09161003/ars-antiqua_plagat-20141.pdf”]
A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen saját tartalom egészének vagy részletének (írás, kép, hang, videó stb. – kivéve a programok publikus sajtóanyagai, plakátjai, videói) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül, a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás és az oldalra mutató link feltüntetésével lehetséges!