Csocsóbajnokság – a győztes tábori belépőt kap

Csocsóbajnokság – a győztes tábori belépőt kap

A Diákhálózat szervezésében idén is nagyszabású csocsóbajnokság indul, mely az összes tagszervezet városát megmozgatja. Szeretettel várnak mindenkit az egyes egyetemi városokban tartott selejtezőkre. A döntőt a Gombaszögi Nyári Táborban rendezik majd.

Te is lehetsz a Diákhálózat csocsóbajnoka!

A csocsóbajnokság helyi selejtezőkből és egy döntőből áll. A nevezéshez mindössze egyetlen ügyes játékostársat kell magad mellé találnod, akivel úgy érzitek, ti lehettek a legjobbak, és beneveztek valamelyik helyi fordulóba.

A jövendőbeli játékosoknak érdemes figyelnie a Diákhálózat egyes tagszervezeteinek eseménykiírásait. Itt lehet ugyanis tájékozódni a nevezés, az időpontok és az egyéb részletek tekintetében. Jelentkezni mindig az adott eseménynek otthont adó városban, a Diákhálózat helyi tagszervezeténél lehet.
A selejtezők győztesei dicsőségben és vállveregetésben részesülnek, de ezen felül a Gombaszögi Nyári Táborba is könnyebben eljuthatnak – kiválaszthatják ugyanis, hogy egy egynapos belépőre, avagy a kedvezményes hetijegyre tartanak igényt. A bajnokság döntőjét ugyanis július 14. és 20. között, a Táborban rendezik majd meg.

csocso bajn

A részvétel szabályai dióhéjban:
– A bajnokságra két tagú csapatok nevezhetnek
– A megmérettetésbe mindenki csak egy csapattal és egyszer nevezhet be
– A selejtezők a Diákhálózat tagszervezeti városaiban, Prágában, Brünnben, Pozsonyban, Nagyszombatban, Nyitrán, Besztercebányán, Kassán, Komáromban és Budapesten zajlanak a nyári (tavaszi) szemeszterben
– A selejtezők részletes játékszabályait a helyszíni szervezők állítják fel
– A selejtezők győztes csapatai továbbjutnak a döntőbe, ami a Gombaszögi Nyári Táborban kerül megrendezésre
– A selejtezőkön győztes csapatok egynapos belépőt vagy 50%-os kedvezményes hetijegyet nyernek a Táborba
– Amennyiben a helyi fordulók győztes csapata nem szeretne vagy nem tud részt venni a döntőn, automatikusan a rangsorban következő csapat kerül a helyükre
– A selejtezőkben győztes csapat köteles döntőbeli részvételi szándékát kinyilatkoztatni, amin utólagosan nem lehet változtatni!

gombadate2

A jó szórakozás garantált! A Diákhálózat sok sikert kíván a játékhoz, és szeretettel vár Benneteket Gombaszögön.

Az érdeklődők a Facebook-on is követhetik az egyes egyetemi városokban zajló selejtezők eseményeit.

-rozsnyovidek.sk, forrás: DH, kép: pixabay.com

Portálunk a Gombaszögi Nyári Tábor médiapartnere.



Hagyj üzenetet