Forgalomlassító menettel tiltakoznak a lakosok a krasznahorkai vár elhúzódó felújítása miatt

Forgalomlassító menettel tiltakoznak a lakosok a krasznahorkai vár elhúzódó felújítása miatt

Krasznahorkaváralja lakosai forgalomlassító tiltakozást szerveznek március 10-én, a krasznahorkai vár tetőszerkezetét ért tragikus tűzvész ötödik évfordulóján. Az akcióval elégedetlenségüket fejezik ki a vár felújításának elhúzódása és az illetékesek hozzáállása miatt. 

Portálunkhoz eljuttatott közleményük szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy az ideiglenes tetőzet körüli, három évig tartó huzavona után most már egy éve hiába várnak a komplex belső felújítási tervek elfogadására és a munka tényleges megkezdésére. Az egyedülálló műemlék pusztulása miatti szomorúságot és a felújítási munkák elhúzódása miatti csalódottságot felváltotta a düh, mely a tűzvész ötödik évfordulója napjára megszervezett tiltakozó akcióba torkollott. Felmerül a jogos kérdés, miért és kinek áll érdekében a vár felújításának ezen folyamata és ki a felelős ezért a helyzetért – áll a váraljaiak közleményében. Amennyiben ez az állapot további hónapokon vagy éveken keresztül fennáll, ők is folytatják a tiltakozó megmozdulásokat, melyeknek a mostani, pénteki csak a kezdete. Céljuk, hogy elérjék a vár rekonstrukciójának felgyorsítását – amely nemcsak a falu, hanem az egész gömöri régió legfontosabb történelmi értéke, sőt Szlovákia egyik legjelentősebb műemléke -, valamint megnyitását a nyilvánosság számára, úgy, ahogy azt utolsó tulajdonosai is kívánták.

Tiltakozó menet a főúton

A forgalomlassító tiltakozó menetre március 10-én, pénteken 13.40-től kerül sor az E 571-es Kassa-Zólyomi főút Krasznahorkaváraljára eső területén, mindkét irányban, előreláthatólag 14.40-ig, a rozsnyói közlekedésrendészet közreműködésével. A várfelújítást sürgető akciót a község lakosai és a helyi önkormányzat sport, kulturális és idegenforgalmi bizottsága kezdeményezték, mottója: “Lassítson le a vár felújításának sebességére”. A tiltakozással kapcsolatban az arra haladó autósok megértését és támogatását kérik.

tiltakozo

2012-2017 a szomorúság és várakozás öt éve

A kétnapos megemlékezés március 10-én 13.30-kor harangzúgással veszi kezdetét, majd következik a tiltakozó menet a főúton. A részvevők gyülekezője 13.20 és 13.40 között lesz a Vár utca 159 szám alatt, a nyugdíjasklubnál. 17.00 órától emlékmisét tartanak a helyi római katolikus templomban, este 19.00 órától pedig megvilágítják a várat. Március 11-én, szombaton 14.30-tól szervezik a helybeli sportklubok és szervezetek röplabda bajnokságát az alapiskola tornatermében. 19.00 órától 21.00-ig ezen a napon is kivilágítják Krasznahorka várát.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői is csatlakoznak a péntek délutáni figyelemfelkeltő akcióhoz, ebben az időpontban a tábor aktivistái egy performanszt szerveznek, amellyel a vár elhúzódó felújítására szeretnék felhívni a figyelmet. A vár újranyitásának hivatalos időpontját ugyanis jelenleg csak 2025-re tűzték ki – áll a tábor szervezőinek felhívásában, akik az előző években a nagy sikerű várölelést is szervezték, valamint gyűjtést indítottak a vár harmadik harangjának újraöntésére.

A várfelújítás kacskaringós útjai

A március 10-i tiltakozó megmozdulással a bumm.sk hírportál címlapon foglalkozott, összefoglalva az eddigi történéseket, és a kialakult helyzettel kapcsolatban megszólaltatták Bollo Pétert, Krasznahorkaváralja polgármesterét és Máté Tímeát, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeuma igazgatóhelyettesét.

“Úgy érezzük, hogy nem a megfelelő módon haladnak a dolgok. Felesleges legiszlatív huzavona zajlik. Dicséretes dolog ugyan, hogy befedték a várat és nem düledezik tovább a nemzeti kulturális emlékünk, de mi azt hittük, hogy ez a folyamat egy kicsit gyorsabb lesz. Sajnos, a mi törvényi szabályozásunk szerint – legyen szó közbeszerzésről, vagy szerződéskötésről – mindig akad valami kerékkötője a folyamatoknak. Teljesen felfoghatatlan, hogy a tervezőmérnök kiválasztására irányuló közbeszerzési folyamat lezárulása után tíz hónapig tart a nyertes pályázóval történő szerződéskötés” – idézi a bumm.sk Bollo Péter tegnap Tasr-nek adott nyilatkozatát.
A falu első emberének szavai szerint az emberek nem érzik a vár felújításának felgyorsítására irányuló akaratot. “Gyakran hallunk ugyan utalásokat a kivitelezőkre, de én azt hiszem, hogy a kivitelezők szerződéseket kapnak, amelyekben rögzítve van, hogy milyen időintervallumon belül, illetve milyen határidőre kell elvégezniük az adott munkálatokat.” – hangsúlyozta Bollo Péter.

A polgármester elmondta, többször foglalkozott a vár felújítási munkálatainak “haladásával” az önkormányzat is, ő személyesen többször tárgyalt és érdeklődött a munkálatok elhúzódása miatt az öt éve építési területként megjelölt vármúzeumot kezelő Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának vezetőivel, járt a kulturális minisztériumban, és a héten beszélt a főtervezővel, Peter Kucharovič mérnökkel, aki azt mondta neki, hogy még csak készülő állapotban vannak a tervrajzok, amelyek tulajdonképpen csak valamilyen előzetes víziót tartalmaznak. S ha ez jóváhagyásra kerül, csak akkor fognak neki a projekt-dokumentáció elkészítésének.

2015. március 23-án az SZK Kulturális Minisztériuma közbeszerzési eljárást hirdetett a Krasznahorka várának komplex revitalizációjával összefüggő tervdokumentáció elkészítésére, valamint a szerzői felügyelet és építészmérnöki tevékenység biztosítására. A pályázatot a Bollo Péter polgármester által is említett Peter Kucharovič mérnök nyerte meg. A kulturális tárca 2015 májusában választotta ki nyertesként. S ez után következett a polgármester által kifogásolt tízhónapos csúszás – ennyi időbe telt ugyanis, amíg Bollo állítása szerint aláírták Kucharovičcsal a szerződést a nevezett tervdokumentáció elkészítéséről tavaly márciusban, a vár katasztrófájának negyedik évfordulóján – összegezte a bumm.sk.

Ez szerint a szerződés szerint idén április 10-én (egy hónap múlva) kell leadnia a kész tervdokumentációt Peter Kucharovič mérnöknek – nyilatkozta Máté Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának igazgató-helyettese.

Máté Tímea a bumm. ak portálnak elmondta, a tervdokumentáció leadása után a műemlékvédelmi hivatalnak kell 30 napon belül engedélyt adnia annak megvalósítására. Ez akkor lehetséges, ha Kucharovič mérnök úr maradéktalanul figyelembe vette a betléri múzeum által életre hívott, szakemberekből álló bizottság véleményét, mert mint kiderült, a mérnök által kidolgozott látványterv, amellyel a tavalyi márciusi szerződéskötéskor volt tele a sajtó, nem tükrözte a betléri múzeum vezetésének elképzeléseit. A műemlékvédelmi hivatal engedélye után az építésügyi hivatal következik – ennek 60-90 napja van a tervdokumentáció értékelésére és az engedély kiadására. Ha ez is megtörténik, akkor következhet a projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Az igazgató-helyettes szerint így a vár építési munkáinak utolsó fázisa, amikor elkezdődik a valódi építés, amelynek során a létesítmény elnyeri végleges formáját, csak valószínűleg jövőre kezdődhet el.

A teljes cikk itt olvasható: Tiltakoznak a krasznahorkaiak, mert még mindig nincs készen a vár

  • pr-i, rozsnyovidek/bumm.sk


Hagyj üzenetet