A Kassa megyei középiskolákban folytatódik a távoktatás

A Kassa megyei középiskolákban folytatódik a távoktatás

A Kassa Megyei Önkormányzat által fenntartott középiskolákban február 8-a után is folytatódik a távoktatás. Továbbra is zárva maradnak a középiskolás kollégiumok. A döntés oka  az egyes járások súlyos járványügyi helyzete – tájékoztatott csütörtökön a megyei hivatal.        

“A regionális COVID automata szerint megyénk minden járása az ötödik fokozatban van, a Rozsnyói járás ráadásul a legrosszabb, hatodik zónában. Október 16-án zártuk be az iskolákat, amikor Kassa megyében csak 2901 pozitív eset volt. Most az oktatásügyi minisztérium információi alapján megnyithatjuk az iskolákat, pedig ez a szám majdnem 1000 százalékkal, 31 882-re nőtt, a kórházak tele vannak, és terjed a vírus agresszívabb, brit mutációja,” állapította meg Rastislav Trnka megyeelnök. Mint elmonda, a legutóbbi PCR-tesztek mintáinak vizsgálata szerint több településen nyolcból hat esetben a brit mutációt mutatták ki. “A kassai kerület iskoláiban két hét múlva tavaszi szünet lesz. Ebben a pillanatban azt tartjuk felelősségteljesnek, ha megvárjuk, hogyan alakul a helyzet,” tette hozzá Trnka.

Az oktatásügyi minisztérium “Visszatérés az iskolákba” (Návrat do škôl) című kézikönyvének információi szerint február 8-tól újra járhatnának iskolába a végzős középiskolások is. Ez Kassa megye 63 középiskolájának több mint 5700 diákját érintené. A megye a dönéshozatalnál a regionális közegészségügyi hivatalok állásfoglalását is figyelembe vette, melyek vagy nem ajánlják az oktatás újraindítását, vagy a fenntartóra bízzák ezt a döntést.

A megyei önkormányzat figyelembe veszi a kórházakból érkező információkat is, melyek szerint csökken az elhunyt koronavírusos betegek, valamint a mesterséges lélegeztetésre szoruló páciensek átlagéletkora. A fertőzéssel kapcsolatos szövődmények nem kerülik el a fiatalabb betegeket sem. A kassai egyetemi gyermekkórházban jelenleg 13 koronavírusos, vagy a fertőzéssel összefüggő betegségben szenvedő gyermeket kezelnek, ez a szám a legmagasabb a világjárvány kitörése óta.

A Kassa Megyei Önkormányzat bejelentette, hogy leghamarabb a tavaszi szünet után, március 1-jén nyitják meg a középiskolákat. Ezt a döntést az egyes járások aktuális járványügyi helyzetétől teszik majd függővé.

  • pr-i, rozsnyovidek, forrás: tasr, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet