Tűzvész a krasznahorkai várban

Tűzvész a krasznahorkai várban

Szombaton, 2012. március 10-én délután lángok csaptak fel Krasznahorka várában, a tűz évszázadok óta nem látott károkat okozott.

A rozsnyói tűzoltók 13.00 óra után indultak Krasznahorkaváraljára a várdomb aljában keletkezett tűz oltására, melyet a meggyulladt száraz fű okozott. A kopár dombon azonban sebesen terjedt a tűz és ekkor bekövetkezett a tragédia: füstölni és lángolni kezdett a vár teteje, tornyai. A falu lakosai sírással küzdve, döbbenten nézték a hihetetlen katasztrófát, hogyan válik a lángok martalékává büszkeségük. Hamarosan további tűzoltók érkeztek a távolabbi településekről, a mentésbe bekapcsolódtak az önkéntes tűzoltók, a hadsereg egységei, végül egy helikopter is, de bevetésére nem került sor. A helyiek lapátokkal próbálták oltani az égő füvet, mivel a falu is veszélybe került. A tűzoltók munkáját nagyban nehezítette a  mindent beborító sűrű füst, melytől szinte semmit nem lehetett látni és a nehezen megközelíthető helyszín.

A jelentések szerint fél öt körül sikerült megfékezni a tüzet, de a készültség miatt továbbra is a helyszínen maradtak a tűzoltók, rendőrök, a múzeum munkatársai. A tűz okáról, a keletkezett kár nagyságáról számtalan hír kelt lábra, a hazai és külföldi sajtó, a közösségi portálok sokszor egymásnak ellentmondó tájékoztatásokat közöltek. A nyilvánosság megdöbbenve figyelte a sokkoló képek, videók sorozatát és aggódva várta a híreket, hiszen ez a szomorú esemény háttérbe szorította az éppen zajló előrehozott parlamenti választásokat is. Később a helyszínre érkezett Daniel Lipšic belügyminiszter és Daniel Krajcer kulturális miniszter. A terepszemlét követő, este hét óra után tartott sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy a vár teljes tetőszerkezete leégett és a Gótikus Palota (gyűjteménye nagy részével egyetemben) elpusztult, három harang szétolvadt, az alsó és középső vár tető nélkül maradt, de a mennyezet szerencsére bírta a terhelést és a gyűjtemény kb. 90 százaléka megmenekült. Komolyabb személyi sérülés nem történt.

Vasárnap délelőtt még mindig bámészkodók hada és autók sora lepte el Krasznahorkaváralja utcáit, a várba azonban csak a mentésben részt vevők juthattak fel, rendőrök ellenőrizték a forgalmat. Délután egy körül, tehát a tűz kitörése után 24 órával a múzeum dolgozóinak vezetésével a sajtó képviselői végigjárták a helyszínt. Az ott készült felvételeken jól látszik a hatalmas pusztulás, a kormos falak, a beomlott tető üszkös maradványai, viszont a belső képek reményt keltőek, hiszen a műkincsek nagy része sértetlen maradt.

Este azonban újabb aggodalomra adott okot a viharos erejű szél feltámadása, mely felszította az üszkös romokat, a falakba rögzített gerendák újra felizzottak, kisebb lángcsóvák is feléledtek, a szél sodorta mindenfelé a pernyét, szikrák pattogtak, hullott a hamu, szemtanúk tűzhányóhoz hasonlították a várat. A tűzoltók és az önkéntesek újra bevetésen, a falusiak és a közvélemény újabb károktól tart. A Szlovák Nemzeti Múzeum (SZNM), melynek felügyelete alá tartozik a vár, később arról tájékoztatott, hogy megsérült a vár egy részének statikája, téglák hullottak és beomlott a fal egy része. Vasárnapról hétfőre virradóra a leomló fal beszakította a nagy tanácsterem mennyezetét, mely a helyiség közepén álló asztalra és székekre zuhant. A kár itt is jelentős, de a kiállított tárgyak nagy részét – festményeket, bútorokat – sikerült kimenteni.
Hétfőn a betléri múzeum munkatársai más múzeumokból érkezett szakemberek segítségével csomagolták és költöztették a vár gyűjteményét.

A Szlovák Nemzeti Múzeum honlapján köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a krasznahorkai vár és gyűjteményének megmentésében, és mindazoknak, akik az elmúlt napokban kifejezték támogatásukat és együttérzésüket. Tájékoztattak továbbá arról, hogy a SZNM, mint a vár hivatalos működtetője, hamarosan meghirdeti a felújítással kapcsolatos nyilvános gyűjtést.

szöveg: Prékop Ivett
fotó: Neupauer Roland
www.rozsnyovidek.sk

Dátum: 2012-03-12


Hagyj üzenetet