II. Motoros túra a berzétei árvaházért

II. Motoros túra a berzétei árvaházért

Szeptember második hétvégéjén Krasznahorkaváralján és Berzétén egy kétnapos rendezvény során az emberi szeretet és összefogás szemtanúi lehettünk. Szombaton, szeptember 8-án motoros találkozóra került sor, amely a Berzétén épülő árvaház megsegítését szolgálta.

Több motoros egyesülettől eljöttek a tagok, ilyen például a Kerecsen motoros egyesület, akik az egész túrát szervezték, de érkeztek motorosok Magyarországról is. A találkozó résztvevői Bánrévén gyülekeztek, majd innen motoroztak Váraljára. Ott a sátorverés után Dr. Ferencz Csaba „Hit és tudomány” című előadása várta a közönséget. Ezt követően az est jó hangulatáról az Alldevils rockegyüttes gondoskodott.
Másnap délelőtt, vasárnap 11 órai kezdettel Istentiszteletre került sor a berzétei református templomban, ahol a lelkészek megáldották az iskolát, óvodát kezdő gyermekeket, majd a motorosok egy motor üzemanyagtankjában átadták a hétvégén gyűjtött adományt is, 950 eurót és 250.000 forintot. Az Istentiszteletet követően színes programok várták a résztvevőket a templomkertben a gulyásfőző versenytől kezdve – ahol a jólészi csapat megtarthatta a vándorfakanalat, ugyanis első helyezést nyertek el a zsűritől – egészen a lovaglásig. Emellett előadásokra is sor került,  napközben a gyermekek megtekinthették a motorokat és a bátrabbakat egy próbaútra is elvitték a motorosok. Majd a rendezvény Szabó Balázs és zenekarának fiatalos, hitbeli és  lendületes koncertjével zárult.

Szöveg, fotó: Tarsoly Normen

Dátum: 2012-09-13
Helyszín: -, -,


Hagyj üzenetet