Nagy sikere volt a húsvétváró alkotóműhelynek

Nagy sikere volt a húsvétváró alkotóműhelynek

Körülöttünk lassan, de biztosan ébredezik a természet, a legkisebbek március negyedik vasárnapján kézműves alkotásokkal készültek a tavasz fogadására, a húsvéti ünnepekre.

A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájának földszinti terme újra megtelt szorgos gyerekekkel, akik a múzeum munkatársainak vezetésével és néha szülői segédlettel ötletes tavaszi és húsvéti díszeket, figurákat – kiscsibét, virágdíszt, tojástartót, legelő bárányt, autózó nyuszit – készítettek.

DSCF9559

A kézműves foglalkozások vezetője, Badin Gabriella portálunknak elmondta, hogy az iskolás csoportok számára szervezett húsvétváró alkotóműhelyek sorozata március 19-én indult és egészen április 1-ig tart. A távolabbi terveikről érdeklődve megtudtuk, idén is pályáznak, hogy a támogatásokból az előző évekhez hasonlóan megszervezhessék a népszerű nyári szünidei képzőművészeti foglalkozásokat is.

DSCF9526

A program sikerét bizonyítja, hogy most is nagy volt az érdeklődés, a gyerekek elmélyülten, lelkesen dolgoztak. Mint a szülők megjegyezték, nemcsak azért szeretnek a Galériába járni a csemetékkel, mert itt hasznosan töltik az idejüket, hanem az otthoni kézműveskedéshez is új ötleteket, inspirációt kapnak. Nem utolsósorban pedig a gyerekek – a környezetnek, a kiállításoknak köszönhetően – észrevétlenül közelebb kerülnek a képzőművészeti alkotások befogadásához, megkedveléséhez is.

DSCF9537

-rozsnyovidek.sk, fotó: Prékop I.



Hagyj üzenetet