Erős mezőny a Tompa Mihály Országos Verseny rozsnyói elődöntőjén

Közel 130 résztvevővel zajlott március 25-én Rozsnyón a XXIV. Tompa Mihály Országos Verseny, az amatőr vers- és prózamondók, verséneklők és lírai színpadok megmérettetésének Kassa-megyei elődöntője.

A rendezvényt Füzék Erzsébet, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának titkára nyitotta meg, a főszervezők nevében Tóth Sándor ismertette a versennyel kapcsolatos tudnivalókat. Rozsnyó város képviseletében jelen volt Ján Lach alpolgármester, a résztvevőket köszöntötte Szesztai Ádám, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja. A programban közreműködött a várhosszúréti Labyrynt együttes.

tompa

A zsűritagok véleménye szerint a keleti régió – Királyhelmec, Nagykapos, Kassa, Szepsi és Rozsnyó környéke – idei megmérettetésén nagyon erős volt a mezőny, a szavalók, prózamondók és verséneklők színvonalas előadásokkal érkeztek a rozsnyói városházára, megnehezítve a zsűri döntését a továbbjutást illetően.

A rozsnyói elődöntőn aranysávos minősítést nyert versenyzők áprilisban a rimaszombati országos döntőn képviselik régiónkat:

I. kategória
Vers:
Dóczi Boldizsár – Bodrogszerdahely
Barta Flórián – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa

DSCF9668Próza:
Ferencei Andrea – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa
Jánosdeák Ákos – Tornagörgői AI
Gabóda Balázs – Nagygéresi AI

DSCF9684

 

II. kategória
Vers:
Uličný Lucia – Rozsnyói Református Egyházközség AI
Viszlai Anna Rozália – Szepsi MTAG

DSCF9699Próza:
Lőrincz Bence – Nagygéresi AI
Köteles Lilla – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa

DSCF9715

 

III. kategória
Vers:
Gyenes Orsolya – Rozsnyói Református Egyházközség AI
Ádám Tamás – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa

Próza:
Tóbiás Zsombor – Erdélyi János MTNYAI Nagykapos
Papp Márton – Rozsnyói Református Egyházközség AI
Bűti Barnabás – Bélyi AI

DSCF9733

 

IV. kategória
Vers:
Bari Fatima – Gimnázium Királyhelmec
Bazár György – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa
Dino Benjamin – Gimnázium Királyhelmec

DSCF9749Próza:
Illés Csenge – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa
Bazár György – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa

DSCF9760

 

V. kategória
Vers:
Demko András – Nagyida
(Tóth Éva – a zsűri különdíját kapta)
Próza:
Demko András – Nagyida

DSCF9769

 

VI. kategória
Borsodi Zoltán és a Labyrynt – Várhosszúrét
Kriga Band – Rozsnyó
Illés Anna – Királyhelmec
Lámpa – Szepsi
Endorfin – Rozsnyó
Kilowatt – Bély
Csak – Nagykapos
AFF – Kassa
Zekeres – Szepsi

DSCF9791

 

VII. kategória
KGSzT Lírai Színpada – Márai Sándor MTNY Gimnázium és AI Kassa

DSCF9650

 

 

-rozsnyovidek.sk, fotó: Prékop I.