Felhívás: Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny

Felhívás: Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny

A szegedi székhelyű BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY ismét meghirdeti középiskolás és felnőtt kategóriában Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyét „ÉN ITT VAGYOK ‒ ÜZENET ÚJ-HULIGÁNIÁBÓL” címmel.

A találkozót – immár hagyományosan – kétnaposra tervezzük. A verseny első napján, a díjkiosztás után a résztvevők megtekinthetik Jordán Tamás és Huzella Péter Baka István-estjét a Szegedi Kisszínházban. Másnap lehetőségük lesz a zsűritagok által vezetett elmélyült műhelymunkára, a Baka-életmű rövid, összefoglaló áttekintésére dr. Szörényi László irodalomtörténész előadásában, egy közös szegedi sétára valamint kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és jó kapcsolatok kialakítására egymással, az alapítvány és a Baka-család tagjaival.

Mindenkit szeretettel várunk, bárhol lakik Magyarország határain innen vagy túl.

Szegedi és Szeged környéki vendégeinknek térítésmentes ebédet, a távolabb lakóknak ingyenes szállást és napi háromszori étkezést is biztosítunk. (Vasárnapi szállást és étkezést csak az igényelhet, aki részt vesz az aznapi, 14 óráig tartó műhelymunkában.) A 300 kilométernél távolabbról érkezők – a jelentkezők létszámától függő mértékben – útiköltség-támogatást is kapnak.

A nevezés feltételei:

  • Nem hivatásos, középiskolás és felnőtt vers- és prózamondók jelentkezhetnek, akik betöltötték 14. életévüket, és befejezték általános iskolai tanulmányaikat.
  • Egy intézményből maximum 3 versenyző nevezhet. Ennél több jelentkező esetén kérjük, rendezzenek háziversenyt!
  • A versenyzőktől három olyan mű megtanulását várjuk, amellyel nem szerepeltek még (iskolán kívüli) nyilvánosság előtt:
    • egy költeményt vagy prózát az egyetemes magyar irodalomból,
    • egy Baka István művet,
    • egy Baka István által magyarra fordított alkotást.
  • Egy-egy mű előadása nem haladhatja meg a 3 percet.

A döntő és a műhelymunka helye és időpontja: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged, 2015. szeptember 19-20.

Szállás: Tisza Sport Hotel (Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 42.)

Jelentkezési határidő: 2015. június 10.

A választott versek címét szeptember 5-ig fogadjuk el.
A késve jelentkezőknek nem tudjuk a szállás-, étkezés- és útiköltség-támogatást biztosítani.

Letölthető dokumentum

Jelentkezési lap

Érdeklődni a BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY munkatársainál lehet:
Dr. Tényi Jánosné
Baka Istvánné
honlap: http://www.baka.hu/calendar
e-mail: alapitvany’kukac’baka.hu.
Facebook: Baka István Alapítvány
levélcím: 6723 Szeged, Molnár u. 4.

A program részleteiről a jelentkezőket e-mailben, folyamatosan tájékoztatjuk.

A művek kiválasztásában segítséget nyújthat az alapítvány honlapjának MŰVEK / WORKS című oldala, amelyen megtalálhatók Baka István művei és műfordításai. A legteljesebb versgyűjtemény a BAKA ISTVÁN MŰVEI. VERSEK című kötetben található.

-rozsnyovidek.sk, forrás: palyazatok.org



Hagyj üzenetet