XVIII. Felvidéki séta – felhívás

XVIII. Felvidéki séta – felhívás

A Rákóczi Szövetség tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg középiskolai ifjúsági szervezetei számára a 2015 őszén megvalósuló  „Felvidéki séták” elnevezésű programját.

A program célja a felvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja mindemellett, hogy a Kárpát-medencei középiskolai ifjúsági szervezeteinek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. Az utazás során a bányavárosokat barangoljuk be.

A kirándulás időpontja: 2015. október 16-18. (péntek, szombat, vasárnap)

A háromnapos kirándulás autóbusszal történik. A programra az alábbi középiskolai szervezetek jelentkezhetnek:

  • MAGYARORSZÁGRÓL: Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium; Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola; Balassagyarmati Szent Imre Gimnázium; Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium; Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium; Budapesti Ady Endre Gimnázium – Vágtató Hippók; Budapesti Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola; Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium; Budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium; Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium; Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium; Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; Budapesti Kempelen Farkas Gimnázium; Budapesti Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium; Budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola; Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium; Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium; Budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum; Budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium; Budapesti Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium; Budapesti Szent István Gimnázium; Budapesti Szent Margit Gimnázium; Budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium; Budapesti Veres Pálné Gimnázium; Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium; Esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola ; Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium; Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium; Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium ; Gyömrői Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola; Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium; Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola; Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium ; Győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium; Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ; Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium; Kisbéri Bánki-Táncsics Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola; Komáromi Kultsár István Ügyviteli – Gazdasági Szakközépiskola; Mezőörsi Magyar Műhely ÁMK Gimnázium; Mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola; Ócsai Bolyai János Gimnázium; Oroszlányi Ifjúsági; Pannonhalmi Bencés Gimnázium; Pápai Református Kollégium Gimnáziuma; Piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium; Szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola; Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium; Szentendrei Ferences Gimnázium; Szentendrei Református Gimnázium; Szigetszentmiklósi Batthyányi Kázmér Gimnázium; Szigetszentmiklósi Kardos István Közgazdasági Szakközépiskola; Tatabányai Árpád Gimnázium; Tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola; Váci Piarista Gimnázium; Veszprémi Padányi Bíró Márton Gimnázium.
  • FELVIDÉKRŐL: Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola; Bátorkeszi Magán Szakközépiskola (Hidaskürt); Diószegi Magán Szakközépiskola; Dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola; Dunaszerdahelyi MTNy Magán Gimnázium; Dunaszerdahelyi MTNy Magán Szakközépiskola; Dunaszerdahelyi Műszaki Szakközépiskola; Dunaszerdahelyi Szakközépiskola; Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium; Érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola; Érsekújvári Kereskedelmi Akadémia; Érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium; Füleki Gimnázium; Galántai Kodály Zoltán Gimnázium; Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Gimnáziuma; Hidaskürti Magán Szakközépiskola; Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola; Ipolysági Szakközépiskola; Ipolysági Szondy György Gimnázium; Komáromi Ipari Szakközépiskola – “Csavar-Go”; Komáromi Marianum Egyházi Gimnázium ; Komáromi Selye János Gimnázium; Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium ; Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium; Nagymegyeri Magán Szakközépiskola (Hidaskürt); Ógyallai Építőipari Szakközépiskola; Párkányi Gimnázium; Somorjai Madách Imre Gimnázium; Szenci Magyar Tannyelvű Gimnázium és Vállalkozói Középiskola; Udvardi Szakközépiskola; Zselízi Comenius Gimnázium.

Egy szervezet 6 fővel jelentkezhet (5 diák és egy tanár). A diákok minden esetben csak kísérő tanárral jelentkezhetnek és vehetnek részt a programon (a résztvevők száma 96 fő, 48 fő Magyarországról, illetve 48 fő Felvidékről). A kirándulás résztvevői 2015. október 16-án, pénteken délelőtt indulnak.

Túljelentkezés esetén a jelentkezési sorrend dönt. Részletes információkat a jelentkezést követően küldünk.

Jelentkezési határidő: 2015. október 7. (szerda)

Jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

http://www.rakocziszovetseg.org/jelentkezesi_lap_felvideki_setak_2015_osz

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a kirándulók. Az utazás, szállás, ellátás, belépők költségét a Rákóczi Szövetség magára vállalja. (Az egyénileg intézendő utasbiztosítást és az indulás helyszínére történő eljutást a résztvevők maguk állják!) További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától, illetve Pálinkás Barnabástól kérhető a +36204557629-es telefonszámon, vagy a palinkas.barnabas@rakocziszovetseg.hu e-mail címen.

– forrás, fotó: www.rakocziszovetseg.org



Hagyj üzenetet