A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége XXV. Nyári Egyeteme – felhívás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége XXV. Nyári Egyeteme – felhívás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2016. július 10. és július 16. között szervezi a XXV. Nyári Egyetemét, párhuzamosan két helyszínen, Komáromban és Rimaszombatban. Komáromban nyolc szakcsoportot hirdettek meg, Rimaszombatban pedig öt képzés számít az érdeklődők figyelmére.

A szakcsoportok rendszerint 30 képzési órát tesznek ki, a továbbképzések egy része a Comenius Pedagógiai Intézet és a Komáromi Módszertani Pedagógiai Központ akkreditált továbbképzése. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy a tartalmi felépítés nem teszi lehetővé az átjárást, ezért csak egy továbbképzésre lehet jelentkezni. A szakcsoportok minimálisan 15 bejelentkezett hallgatóval indíthatóak, a maximális létszám 25 fő. Az iskolákban és az iskolai intézményekben dolgozók mellett valamennyi programra jelentkezhetnek a pedagógiai pályára készülő egyetemi hallgatók is.

A Jókai Mór Nyári Egyetem Komáromban, 2016. július 11-én (hétfő) kezdődik, és július 16-án (szombat), 12.00-kor ér véget.

A II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem Rimaszombatban egy nappal hamarabb kezdődik: július 10-én (vasárnap), és egy nappal hamarabb ér véget: július 15-én, 12.00-kor.

Jelentkezési határidő: 2016. június 15. Részletes információk és jelentkezés az szmpsz honlapján.

– forrás, fotó: szmpsz.sk



Hagyj üzenetet