Félidő: A felénél tart a Gombaszögi Nyári Tábor

Félidő: A felénél tart a Gombaszögi Nyári Tábor

A július 12-én kezdődő Gombaszögi Nyári Tábor elért negyedik napjához, a szervezők szeretettel várják a táborozókat és az érdeklődőket a hétvégén is a gombaszögi kempingbe.

A mai napon a táborba látogatott többet között Menyhárt József, az MKP elnöke, Solymos László, környezetvédelmi miniszter, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa is. Este a Buy Her Sugar, a Margaret Island és a Pannonia Allstars Ska Orchestra lép a nagyszínpadra.
A Közbeszéd nagysátor vendége volt délelőtt az MKP újdonsült elnöke, Menyhárt József, aki többek között a jövőre vonatkozó terveiről beszélt. Előadása után a tábor médiaszekciójának munkatársa által feltett kérdésre, miszerint nem történt radikális vérfrissítés a párton belül, azt válaszolta, hogy fontosnak tartja, hogy az eddigiek tapasztalatait beépítve, azok munkáját tisztelve kell építkezni a jövőben. A teljes interjú ide kattintva olvasható.

6
A táborba látogatott továbbá Solymos László és Navracsics Tibor is. Solymos László környezetvédelmi miniszter az új kormány egyetlen magyar tagjaként beszélt a jelenlegi koalícióról és terveiről. Navracsics Tibor pedig „Menni vagy maradni? – fiatalnak lenni Európában“ címmel tartotta meg előadását, melyben a fiatalok érő kihívásokról beszélt.
Az előző napokhoz hasonlóan a további előadásra alkalmas helyszínek is megtöltötték sátrukat programokkal. A TANDEM sátrában szó volt a tudatos karriertervezésről, a párkapcsolatokról, valamint arról is, hogy miképp lehet megélni az utazásból.

7
A B-612 sátrában a JuGyIK és a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor ELSŐSegély címmel tartott tájékoztató jellegű előadást az egyetemre készülők számára. A PajtaSzínház színi előadásokkal, a Márai Sándor sátor irodalommal, a Korona sátor komolyzenével, a Gombaovi pedig sok-sok játékkal készült. A csapatjátékok résztvevői a reggelt gulyásfőző versennyel kezdték, majd ügyességi játékokkal folytatták.
Az esti koncertek sorozatát a Buy Her Sugar kezdi, majd a Margaret Island után a Pannonia Allstars Ska Orchestra zárja.
Holnap, július 16-án a gömöri régió lakosai szimbolikus egy euróért vehetnek részt a táborban. A hétvégére a szervezők szeretettel várnak mindenkit.
További információk a Gombaszögi Nyári Tábor honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán olvashatóak.

  • GNYT

Portálunk idén is a Gombaszögi Nyári Tábor médiapartnere.

Korábbi írások a táborral kapcsolatban:

Gombaszög második napja

Hazaértünk – a Gombaszögi Nyári Tábor első napja

 



Hagyj üzenetet