Hétvége Gombaszögön

Hétvége Gombaszögön

Szombati napjához érkezett a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor, amely még az egész hétvége során rengeteg programmal várja a táborozókat. Ezen az estén lép színpadra az idei tábor himnuszát is jegyző Spliff 447, valamint a KFT és a Besh o droM is. Délután a Diákhálózat fennállásának 25. évfordulóját ünnepelték meg.

A nagysátor kora délután megtelt a Diákhálózat korábbi elnökeivel, alelnökeivel és aktivistáival. A szlovákiai magyar felsőoktatásban tanuló hallgatókat képviselő szervezet ugyanis idén töltötte be fennállásának 25. évét.

Gombaszögön az aktuális közéleti kérdések felvonultatásában a felsőoktatás is terítékre került. Közös panelbeszélgetésben vett részt Bárczi Zsófia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja, Szapu Marianna, a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettes asszonya, Mészáros András filozófus professzor és Hortai Ferenc, a brünni Műszaki Egyetem doktorandusza. A beszélgetést Lovász Bálint, a Szlovák Felsőoktatási Intézmények Országos Hallgatói Képviseletének (ŠRVŠ) tagja vezette.

9A Nők a médiában című program során Bodó Mária (MTVA) televíziós és rádiós szerkesztő-műsorvezető, Durica Kati, az ELLE magazin és az Index munkatársa és vendégeik beszélgettek a “te csak maradj csöndben és legyél csinos” jelenségről, “belpolitika? te? írj inkább szépségtippeket!” beszólásokról, és a nők médiában való megjelenéséről – megjelenítéséről.

A Nemzeti mítoszok a magyar, a szlovák és a román társadalmakban című előadás során azokról a generációs sztereotípiákról volt szó, amelyek csak nehezítik a nemzetek problémamentes együttélését. A panelbeszélgetés résztvevői Vörös László (SAV), Zahorán Csaba és Patakfalvi Czirják Ágnes voltak. Hangácsi István pedig a műsorvezető szerepét töltötte be.

Kora este a nagysátorban Bolemant Lilla, Bárczi Zsófia és Rácz Vince beszélgetett arról, vajon van-e neme az irodalomnak. De szóba került még az Európába érkezett iszlám közösségek integrációja és a terrorizmus is.

A tábor nagyszínpadán a szombati zenekarok után vasárnap is lesznek koncertek. A hét utolsó napján Korpás Éva népdalénekes, a Kistehén zenekar és a Budapest Bár lép fel.

További információk a Gombaszögi Nyári Tábor honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán olvashatóak.

  • GNYT

Portálunk idén is a Gombaszögi Nyári Tábor médiapartnere.



Hagyj üzenetet