A rozsnyói volt az utolsó állomása annak a múlt év júniusában indult előadássorozatnak, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában 2013-ban megalakult Magyar Őstörténeti Témacsoport munkatársai és a Pro Traditio polgári társulás tagjai szerveztek. A poszterkiállítással egybekötött előadás a magyarság korai történelmével kapcsolatos legújabb kutatási eredményekkel ismertette meg a Rákóczi Magyar Ház közönségét.
Az őstörténet kutatás „állóvizét” a rendszerváltás utáni, 1990-es évek kavarták fel. A téma iránt – ahogy napjainkban is – nagy volt az érdeklődés, de a tudomány nem szolgált eredményekkel, újdonságokkal a nyilvánosság számára, ezért a laikus olvasó gyakran csak a tömegével megjelenő, sokszor tudománytalan könyvekből szerezte az információit. Az áttörést a 2000-es években a posztszovjet-magyar tudományos kapcsolatok újjáéledése hozta meg – mondta el Sudár Balázs, az őstörténeti témacsoport vezetője. Ennek eredményeképpen „egy viszonylag rövid idő alatt egy nagyon komoly mennyiségű régészeti anyag került elő, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható a magyarokkal. Ebben az volt a döbbenetes, hogy ezt a leletanyagot a magyar régészet száz éve kereste, de nem találta. Úgy nézett ki, hogy ilyen leletanyag nincs. Volt, aki úgy fogalmazta ezt meg, annyira nincsen semmi a Kárpátoktól keletre, hogy az a honfoglaló régészeti hagyaték, ami annyira jellegzetesen magyar és nincs nyoma keleten – a tarsolylemezekkel, az övveretekkel, a lószerszám veretekkel – valójában egy Kárpát-medencei hagyaték. Olyan, mintha a honfoglalók a Vereckei-hágóban átöltöztek volna. Tehát egy nagyon elszigetelt dolognak tűnt. Türk Attila kutatásai után pedig az derült ki, hogy nem elszigetelt dologról van szó, megvannak a párhuzamos leletek. Megvannak, és nem kis mennyiségben azok a leletek, amik nagyon erősen összefüggnek a Kárpát-medencei anyaggal. Ez egy hatalmas forradalom, ami alapján minden eredményt újra kell gondolnunk” – állítja a történész.
Az őstörténet kutatásnak a motorja, az egyes számú területe a régészet. Mint Petkes Zsolt régész, az őstörténeti kutatócsoport tudományos munkatársa elmondta, az őstörténet kutatás kezdetén meg kellett ismerni a beérkező honfoglaló magyarság leletanyagát, ami viszonylag későn indult meg: az első, 10. századi lelet – egy fegyveres férfi sírja -, ami biztosan a honfoglalás kori magyarokhoz köthető, 1834-ben került elő Benepusztán. A 19. század végére több tucat honfoglalás kori lelet előkerült a Kárpát-medencében, a régészet a tárgyak mellett a halotti szokásokat is meg tudta határozni. A történeti források feldolgozását követően kelet felé kezdték keresni az őshazát, több expedíciót indítottak, ezek közül az egyik legjelentősebb gróf Zichy Jenő szakemberekből álló kutatócsoportja volt a millennium idején. A két világháború között Fettich Nándor és László Gyula foglalkozott a magyarság eredetének kutatásával. Egy orosz kutatónak köszönhetően már a 70-es években előkerült olyan leletanyag, ami párhuzamot mutatott a Kárpát-medencei leletekkel, de az áttörést csak a későbbi évtizedek felfedezései, tanulmányútjai, az új oroszországi és ukrajnai régészeti lelőhelyek feltárása hozta meg a Volga és Urál-hegység térségében (Baskíria, Tatarsztán, Cseljabinszki-régió, Káma-völgye) és az egykori Etelközben.
A magyar őstörténetet úgy ahogy van, újra kell gondolni – mondja Sudár Balázs. Lényegében 2005-ig nem állt semmilyen fogódzó a kutatók rendelkezésére, amikor a magyar őstörténetet, a magyarok vándorlását próbálták felvázolni. Mára több helyszínt is be tudunk jelölni a térképen a Kárpátoktól keletre, ahol biztosan van olyan régészeti anyag, ami a honfoglaló magyarsággal összeköthető. A régészeti kutatásokból az állapítható meg hipotézisként, hogy a magyarok vándorlása a Kárpát-medencébe az eddig hangoztatott évszázadok helyett lényegesebben rövidebb ideig tartott, akár egy emberöltő alatt lezajlott.
Honfoglalás kori emlékeket bemutató tanulmányutat és ásatásokat tervez a Pro Traditio
Tizenkét előadást tartottak a témában Felvidéken – Pozsonyban, Somorján, Dunaszerdahelyen, Komáromban, Léván, Érsekújváron, Párkányban, Galántán, Kassán, Nagykaposon, Rimaszombatban és most Rozsnyón – az őstörténeti témacsoport és a Pro Traditio polgári társulás sikeres együttműködésének köszönhetően – mondta el a Rozsnyó-vidéknek Kozsár Miklós, a szervezet elnöke. A Pro Traditio-t 2010-ben alapították az 1970-es években Prágában tanuló magyar gépészmérnök hallgatók, a társulás célja a valamikori magyar szállásterületek megismerése, bemutatása, valamint egy, Magna Hungáriából a Kárpát-medencébe vezető zarándokút kialakítása.
„Legújabb, Vezérek Útja című projektünk célja az, hogy a határ által szétvágott vezérterületen lévő jelentős honfoglalás kori történelmi emlékeket egy csokorba felfűzzük” – tájékoztatta portálunkat az elnök. “A Kárpát-medencében megtalált vezérsíroknak a tömege innen van, ebből a térségből: Zemplén, Bordogszerdahely, Karos. Szeretnénk felfűzni ezeket a helyszíneket egy tanulmányútba a mi szervezetünk kezdeményezésében, az őstörténeti csoport tudományos hátterével. Az említett falvakat igyekszünk összefogni, a projektben részt vesznek a tíz érintett település polgármesterei. A második projektünk jövőre indul, Galánta mellett valószínűleg honfoglalás kori és előtti sírok találhatók, nyáron történelmi ásatásokat szeretnénk ebben a térségben végezni.”
- pr-i, rozsnyovidek
