Határtalanul – magyarországi kiránduláson jártak a rozsnyói magyar gimnazisták

Határtalanul – magyarországi kiránduláson jártak a rozsnyói magyar gimnazisták

A rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnázium magyar tagozatának diákjai egy négynapos magyarországi kiránduláson vettek részt a Határtalanul pályázat keretében. A kirándulásról, élményekről egy résztvevő diák számol be portálunkon.

Szállásunk Budapest szívében, az Oktogonon a gyönyörű Adagio Hostel-ben volt, ahol félpanziós ellátásban volt részünk. Utazásunk során rengeteg szép helyet látogattunk meg: Vácot, Párkányt, Esztergomot, Etyeket és Felcsútot. Remek alkalommal szolgált ez a kirándulás arra is, hogy szorosabb barátságot kössünk baráti iskolánk, az Ady Endre Gimnázium tanulóival, hiszen ennek az iskolának és lelkes tanárainak (Farkas Zoltán tanár úrnak és Bőgel Zsuzsanna tanárnőnek) köszönhetően valósult meg ez az egész projekt. Tanáraink gondoskodtak róla, hogy egyetlen nap se teljen el unalmasan. A mindössze négy nap alatt rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A programok mellett mindig kaptunk elegendő szabadidőt, amit sokszor azzal töltöttünk, hogy felfedezzük a lélegzetelállító Budapest városát, vagy épp kipihenjük az aznap fáradalmait.
Pénteken, miután megérkeztünk, a délutánt a baráti iskolánkkal töltöttük. Különböző sporttevékenységekben vehettünk részt.


Szombaton Vácra utaztunk, ahol megcsodálhattuk a székesegyház csodás freskóit, valamint hatalmas megtiszteltetésben volt részünk, ugyanis a váci püspök vendégei lehettünk, aki nagyon szívesen fogadott minket. A püspök úr azt is elárulta, hogy nagyon szívesen foglalkozik állatokkal. Erről saját magunk is meggyőződhettünk, mikor körbevezetett minket a szépen gondozott kertjében, illetve megmutatta mini állatkertjét.


Következő megállónk Párkány volt. Innen közösen átsétáltunk Esztergomba a Mária Valéria hídon keresztül, ami már önmagában egy csodás élmény volt. Azután felmentünk az esztergomi bazilikához, ahonnan meseszép kilátás tárult elénk a városra. Miután a bazilikát belülről is megtekintettük, Visegrád felé vettük az irányt. Bár a Fellegvárba sajnos nem sikerült bejutnunk, így is csodás kilátást nyertünk a Dunakanyarra, és egy rövid, azonban annál érdekesebb történelmi előadásban volt részünk Farkas tanár úr révén.
Vasárnap ellátogattunk az etyeki Korda Filmstúdióba, és betekintést nyertünk a filmrendezés fortélyaiba. Kiderült, hogy a stúdióhoz olyan színészek és filmek köthetőek, amelyekre nem is gondoltunk volna.
Következő úticélunk Felcsút volt. Itt a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia még azok számára is nagyon érdekesnek bizonyult, akik nem rajonganak a fociért. Részletes bemutatást kaptunk az akadémia növendékeinek mindennapjairól és az egyes feltételekről, amik az intézménybe való bekerüléshez szükségesek. Miután elhagytuk az arénát, elmentünk egy kellemes kis étterembe, ahol az egész csapat jóllakhatott.


Részt vettünk egy borbemutatón is az etyeki körpince-sorban, ahol a tulajok nagyon kedvesen fogadtak minket, és egész idő alatt mókás családi történetekkel szórakoztattak bennünket.
Kirándulásunk utolsó napján – hétfőn – szabad programot kaptunk, azonban tanáraink elvezettek minket az Andrássy úthoz, ahol egy versenyautós bemutató közepén találtuk magunkat. Mindannyian nagyon élveztük a műsort, sőt közben még arra is volt elég időnk, hogy ellátogassunk pár helyre. Volt, aki egész idő alatt az autós bemutatót szemlélte, viszont néhányan kedvet kaptak arra is, hogy meglátogassák a Budai várat, vagy sétáljanak egyet a Duna partján. A szabad program után mindannyian a megbeszélt helyen találkoztunk. Tettünk egy utolsó, közös sétát Pest utcáin, s mikor megérkeztünk az adott helyszínre, a buszunk már ott várt bennünket, és készen álltunk az indulásra.
Ez a kirándulás alkalmat nyújtott arra, hogy még jobban összekovácsolódjon kis társaságunk, és biztos vagyok benne, hogy ezalatt a pár nap alatt mindenki olyan élményeket szerzett, melyeket sosem felejt majd el.

Fodor Szilvia, II.D



Hagyj üzenetet