Sikeres évet zár a GIKSZER – átadták a díjakat a harmadik gálaesten

Sikeres évet zár a GIKSZER – átadták a díjakat a harmadik gálaesten

A rozsnyói gimnázium magyar tagozata mellett működő GIKSZER színjátszócsoport 2015-ben gálaműsorral ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját, amiből aztán hagyományt teremtettek. A hét éve működő diákszínjátszók idén november 20-án harmadik alkalommal szervezték meg a saját kis Oscar-díjátadó estjüket. Ezen a borongós őszi estén elegáns öltözetű ifjak foglalták el a rozsnyói történelmi városháza nagytermét, hogy barátaik, családtagjaik körében átadják a legjobb női és férfi alakításért járó elismerést, illetve a GIKSZER-díjat.

Lőrincz Tímea és Kristóf Roland

A színház feladata az, hogy tükröt tartson, mondta megnyitó beszédében Kristóf Roland, a GIKSZER rendezője. „Felmutatni a század testének tulajdon alakját” – Shakespeare gondolata akár a színjátszócsoport mottója is lehetne: „Erre törekszünk idén hetedik éve. A ma emberének a mai korról akarunk beszélni, legyenek azok Szophoklész, Edgar Allan Poe vagy legutóbb George Orwell örökérvényű gondolatai. Az emberi természet ugyanis az évezredek alatt szinte semmit sem változott. A körülöttünk lévő világ viszont annál többet. A nagyérdemű közönség pedig akkor ismer magára leginkább a tükörben, ha annak kerete ismerős neki. Hiszen azzal találkozik nap mint nap” – utalt a rendező arra, hogy a kísérletezéséről ismert csapata évente klasszikus darabokat visz színre, melyeket átírva, a mai korba helyezve adnak elő.

Fazekas Gabriella és Icso Bereniké

Az idei darabjuknak egy sci-fit választottak, a „W1nston” George Orwell „1984” című disztópikus regénye nyomán született. A színdarab májusi bemutatójának közönsége szavazta meg a gálaesten átadásra kerülő díjakat. A 2017-es év legjobb női szereplője Icso Bereniké lett, ő kapta az Indián kislány díjat. A nézők szavazata alapján a legjobb férfi szereplő, vagyis az Indián kisfiú díjat a W1nston főszereplője, Bodnár Dániel kapta, aki nem tudott részt venni a gálán. A GIKSZER-díjat a csapat ítéli oda annak a csapattársnak, akivel a legszívesebben dolgozik együtt. Idén ezt az elismerést Fazekas Gabriella nyerte el, aki a kezdetektől a színjátszócsoport tagja.

az EndORFin együttes

A GIKSZER-nek az általuk alapított díjakon túl is volt mit ünnepelnie a 2017-es gálán, hiszen sikeres évet zártak. Az idei komáromi Jókai Napokon a szakmai zsűri nekik ítélte a diák nívódíjat, mely óriási elismerés, mérföldkő a csapat számára. A csoport oszlopos tagja, Papp Viki pedig szintén Komáromban, az országos seregszemlén elnyerte a legjobb női alakítás díját.

A díjátadó est az év összegzése mellett a köszönetnyilvánítások ideje is. Kristóf Roland méltatta Kovács Péter munkáját – aki rendezőtársa és az idei darab írója -, valamint Lőrincz Tímea tanárnő áldozatos szervezői tevékenységét. A gimnázium magyartanárnője, a csapat mentora pedig megköszönte a támogatók segítségét. Az ünnepségen a gimnázium igazgatóhelyettese, Laco Árpád is köszöntötte a fiatal színészeket és vezetőiket, hangsúlyozva, hogy ennek a színjátszócsoportnak már rangja, neve van, öregbíti az iskola magyar tagozatának és a városnak a hírnevét. Reményét fejezte ki, hogy még sokáig fog működni a csoport, hiszen úgy érzi, szilárd alapokon áll. Az biztos, évről évre nehezebb dolguk lesz, hiszen a GIKSZER már kivívott magának egy bizonyos rangot, és azt megtartani, tovább vinni mindig nehezebb, mint az ismeretlenből valami újat alkotni – véli az igazgatóhelyettes.

A „kis gikszerek”, azaz a színjátszócsoport tagjai ezen a rendezvényen is bizonyították sokoldalúságukat. Fellépett Papp Viki együttese, az EndORFin, a Dernői Néptánccsoportban táncoló tagok pedig egy kis néptánc bemutatóval léptek a közönség elé.

A gála végén arra is fény derült, milyen előadással készül jövőre a GIKSZER. Egy rövid jelenetbe ágyazott rejtvényből kellett kitalálnia a közönségnek a következő darab témáját, ami nem más, mint Shakespeare Hamletje. A világszerte ismert királydrámát a mai korba helyezve, politikai szatíraként dolgozzák fel. Sajátos Hamlet adaptációjuk bemutatóját májusra tervezik a diákszínjátszók.

– szöveg, fotó: Prékop I.

 

A GIKSZER-rel kapcsolatos régebbi írásaink:

„W1nston” és társai a közösségi háló csapdájában – bemutatta új darabját a GIKSZER

Újabb tagokkal bővült a GIKSZER – színjátszóikat díjazták a gálaesten

Gálaest és díjátadó – ünnepelt a GIKSZER

 

 



Hagyj üzenetet