Nyitás, napsütés, pörgés – kedd a táborban

Nyitás, napsütés, pörgés – kedd a táborban

Amióta a Gombaszögi Nyári Tábor 2016-ban visszaköltözött régi-új helyére, a Szalóc község melletti Gombaszögi-völgybe, évről-évre szépül, terjeszkedik. A szervezők nemcsak az egyhetes programon dolgoztak gőzerővel, hanem – egész évben – a tábor fejlesztésén is. Idén megvalósult a pálos monostorrom feltárásának első szakasza, közvetlen közelében kialakították a második, Bebek névre keresztelt kempinget, és további új helyszínekkel, faházakkal, függőhíddal is gyarapodott a tábor. Az idei év jubileuminak számít, hiszen a nyári művelődési táborok kezdete a völgyben egészen 1928-ra, azaz 90 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A rendezvény hivatalos megnyitójára kedden délelőtt került sor az egykori pálos monostor romjainál. A párkányi Little Symphony zenekar előadása üde színfoltja volt a megnyitónak, melyen a főszervező Orosz Örs mellett Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke, Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes magyar államtitkár, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Nagy Ákos Róbert gömöri esperes mondott ünnepi beszédet.

Az idei tábor első napját kegyeibe fogadta az időjárás, pár kósza felhőtől eltekintve sütött a nap, zajlott az élet, mintha el sem telt volna egy év az előző tábor óta. Ebben az évben további programhelyszínekkel gyarapodott a tábor, sátrat állított fel többek között a kemping területén a Pátria Rádió és a Ma7 is. Újdonságnak számít a Rezegtető sátor, a Kata-pult, a Jurtafalu és egy igazán egyedi helyszínen, a Bebek kemping melletti régi kúriában berendezkedett a Kalicka szabadulószoba. A programok gőzerővel beindultak, ember legyen a talpán, aki győzi követni a rendezvénydömpinget.

A Pátria Rádió sátrában a Talentum Cassoviensis Alapítvány világelső győztes robotikai csapatának tagjaival és mentorukkal, Hanesz Angelikával beszélgetett Vasik János. Ugyanitt „A beszólás szabadsága” címmel vezetett kerekasztal-beszélgetést Rácz Vince, vendégei Balogh Beáta, Soltész Árpád, Parászka Boróka és Széky János újságírók voltak. Délután a médiaszabályozásról, a nyilvánosság védő erejéről, a média felelősségéről beszélgetett Nagy Ildikó, Vályi István és Lovász Attila, a műsort Vasik János vezette. A hat éve leégett krasznahorkai vár felújításáról, jövőjéről és a műemlék épületek rekonstrukciójának problémaköréről szintén ő beszélgetett a Pátria sátorban Barczi Gyula múzeumigazgatóval és Papp Zsolt építésszel.

A gombaszögi nagysátort átnevezték, mostantól Tóth Károly, a Fórum Intézet egykori alapítójának és igazgatójának nevét viseli. Itt beszélgetett a magyar kormány nemzetpolitikai programjairól Szilágyi Péter államtitkár-helyettes és Kántor Zoltán kutató Mózes Szabolccsal. A nemzetstratégiáról, nemzetpolitikáról és kisebbségi jogokról tartott beszélgetést Duray Miklós, Csóti György és Gecse Géza. A Tóth Károly sátorban kapott helyett az Építészet a rajzoláson túl című beszélgetés is, Smidt Tamás és Szabó Krisztián részvételével.

Nemcsak olvasgatni lehet a B-612 sátorban, versírásért cserébe kávét kapnak a vállalkozó kedvű irodalomrajongók. A generációk közötti együtt(nem)működésről, irodalmi műhelyekről, a változtatás lehetséges módjairól és szükségességéről szóló felvidéki irodalmi kerekasztal-beszélgetést – melynek résztvevői Mizser Attila, Szászi Zoltán, Laboda Róbert és Czinki Ferenc voltak – Mucha Dorka vezette.

A legkisebbek örömére üzemel a Gombaovi, ahol ma hajfonás, testfestészet és sok játék volt porondon. Ha valaki nem vágyik előadásra, lovagolhat, csatlakozhat a csapatjátékokhoz vagy csobbanhat a medencében. A Chill sátor is várja az érdeklődőket, zenével, különleges hangulattal, vega ételekkel. A kisszínpadon is többféle előadás, koncert szerepel. A Szifonteraszon Saróka Lili koncert zajlott, valamint kvíz, ahogy a Ma7 sátrában is. A Sárga Szamár jóvoltából idén is lehet fotózni, és a kézművességet kedvelők sem maradnak tétlenek. Naponta több programmal hívogat a Pajtaszínház, és megnyílt a Tandem által szervezett Labirintus udvar előadásokkal, workshopokkal. A Korona sátor a zenekedvelők oázisa, közös énekléssel nyitott és itt adott koncertet a rozsnyói fiatalokból álló EndOrFin együttes. A megnyitón szereplő, hölgyekből álló Little Symphony zenekar pedig a Gombaszögi-cseppkőbarlangban koncertezett.

A folkrajongók számára a Folkszöglet kínál gazdag programot, Agócs Gergely mesét mondott utánozhatatlan stílusban, majd este a Fonó zenekarral lépett színpadra. Jó hangulatú koncerttel és táncházzal örvendeztette meg a közönséget a Pántlika tamburazenekar is.

Az esti órákban a nagyszínpadon Kowalsky meg a Vega, majd Szabó Balázs Bandája adott koncertet. Portálunk készített néhány videót is a nap folyamán, ezeket a Facebook-oldalunkon nézhetik meg, ahogy további képeinket is.

  • szöveg, fotó: Prékop I.

 

Gombaszög 90: Az építőtevékenység a mi örökségünk

 



Hagyj üzenetet