A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázata

A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázata

A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak. A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.

A pályázatokat doc vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérik benyújtani a jogvedo.intezet@kji.hu címre. A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 31.

A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai 2019. május 31-e után 14 napon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és hozzáadott értéke alapján.

A legjobban sikerült pályázatokat a Kisebbségi Jogvédő Intézet – a pályázó nyilatkozatától függően – az Intézet honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teheti, valamint megjelenítheti az Intézet köteteiben.

A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából.

A díjazás mértéke:

I. helyezés: 110.000 HUF

II. helyezés: 90.000 HUF

III. helyezés: 70.000 HUF

A Kuratórium tagjai különdíjat vagy különdíjakat is megállapíthatnak. A díjazottak az elismerő oklevelet ünnepélyes keretek között vehetik át a Kisebbségi Jogvédő Intézet által 2019 nyarán szervezett nyári egyetemeken.

A részletes pályázati kiírás

Letöltés

Szerzői útmutató

Letöltés

  • rozsnyovidek/KJI, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet