Hétfőn döntenek az iskolák újranyitásáról

Hétfőn döntenek az iskolák újranyitásáról

Branislav Gröhling oktatási miniszter ma alapiskolákat és középiskolákat látogatott meg Kassán. Beszélt a járványügyi intézkedések enyhítése keretében lehetséges iskolanyitásokról is – tájékoztatott a TASR. A miniszter megerősítette, hogy erről május 18-án, hétfőn döntenek majd.

Elsőként az óvodások, az alsó tagozatos és ötödikes tanulók térhetnének vissza az intézményekbe. “El kell mondanom, hogy lelkesedést tapasztaltam a másik oldalról, vagyis a tanítók nagyon örülnek, hogy már mehetnek az iskolákba, én ezt támogatom, és hiszem, hogy közösen megbírkózunk vele” közölte a miniszter az újságírókkal.

Azt azonban, hogy milyen döntés születik hétfőn, a miniszter nem akarta megjósolni. “A járványügyi szakemberekkel való találkozó után tudunk majd valamilyen időpontot mondani” nyilatkozta. Megismételte, hogy a döntést követően szükség van egy-két hétre, hogy az iskolák felkészüljenek a nyitásra. “Már minden módszertani és egyéb utasítás kidolgozás alatt áll, de azután el kell juttatnunk azokat a fenntartókhoz, hogy az utasítások alapján ők is mérlegelhessék, megnyitják-e és milyen feltételekkel az iskolákat,” tette hozzá Gröhling.

Az iskolák és oktatási intézmények az új koronavírus-járvány miatt március óta zárva vannak, a diákokat távoktatással tanítják.

  • pr-i, rozsnyovidek/tasr, fotó: FB Branislav Gröhling


Hagyj üzenetet