
Az Összefogás mozgalom ma sajtóközleményben reagált arra, hogy a kulturális tárca megszünteti kisebbségi osztályát.
Nem megszüntetni, életet lehelni belé – levelet írtunk a miniszternek
Az Összefogás levélben keresi meg a kulturális minisztert a tárca kisebbségi osztályának megszüntetése ügyében. Az oktatásügy mellett a kultúra az a szakterület, mely egy kisebbségi közösség fejlődése szempontjából stratégiailag fontos, ezért is elfogadhatatlan, hogy a több éves tétlenség után két éve létrehozott kisebbségi osztályt beszántja a minisztérium.
„Az, hogy erről az osztályról eddig szinte semmit sem hallottunk, nem azt jelenti, hogy be kell zárni, pont fordítva: tartalommal kell megtölteni, szakértőkkel megerősíteni. Kollégáimmal hosszú évek óta dolgozom a kulturális szférában, nagyon sok jó és fiatal szakembert ismerhettem meg, akiknek nagyon konkrét elképzeléseik vannak arról, milyen módon kell támogatni, szervezni a honi magyar kultúrát. A mostani egy visszalépés” – fejtette ki Orosz Örs, az Összefogás alelnöke.
„Levelet írtunk a miniszternek, amiben elmagyarázzuk, miért tartjuk problémásnak ezt a döntést, egyben találkozót kérünk tőle ebben az ügyben” – zárta Mózes Szabolcs, a mozgalom elnöke.
- Összefogás – sajtóközlemény, kép: pixabay.com