Az államfő üdvözli a tesztelést a határokon és a járási székhelyeken

Zuzana Čaputová államfő támogatja a tesztelést a határokon, valamint a célirányos tesztelést a kórházakban, a szociális intézetekben és a kritikus infrastruktúra területén – tájékoztatott ma a TASR hírügynökség. 

Čaputová üdvözli azt a lehetőséget is, hogy az emberek ingyenesen leteszteltethetik majd magukat a járási székhelyeken. Pozitívan értékeli azt is, hogy a tesztelés második fordulójára csak a legfertőzöttebb járásokban kerül sor. Igor Matovič (OĽANO) kormányfőt a keddi (november 3.) találkozójukon arra kérte, hogy szenteljen kiemelt figyelmet a kórházaknak. Az államfő erről a szerdai sajtótájékoztatón számolt be.

Az elnök asszony hiszi, hogy a második forduló gördülékenyen zajlik majd, és rendelkezésre fog állni kellő számú egészségügyi dolgozó és önkéntes. Bízik benne, hogy a fegyveres erők és az önkormányzatok is megbirkóznak a feladattal.

A kormányfő a sajtótájékoztatón kijelentette: Szlovákiára nagyon nehéz időszak vár. Az államfővel jóval gyakrabban akar találkozni a világjárvánnyal összefüggésben. Hozzáfűzte: néhány hónapos küzdelemmel kell számolni, amely addig fog tartani, amíg Szlovákiába meg nem érkezik a védőoltás.

  • tasr, fotó: teraz.sk