Indul az oktatásügyi reform: a tantervet a 21. század követelményeihez igazítják

Indul a tanügyi reform, a cél átvezetni az oktatást a 21. századba – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter, és hozzátette, a változások alapja a parlament által elfogadott három törvény, az oktatásról, a pedagógusokról és iskolai szakdolgozókról, valamint a szakképzésről szóló törvény módosítása. A törvénymódosítások nyomán lehetővé vált az oktatás tartalmi megváltoztatása, a jelentős digitalizáció, az inkluzív oktatás előmozdítása és a pedagógusképzés színvonalának emelése.

A törvénymódosítások képezik az oktatási reformok gerincét. A miniszter elmondta, hogy összesen mintegy száz változtatásról van szó. „Komoly reformok elé nézünk a következő hónapokban. Módosul a tanterv – ezen már több mint 300 pedagógus és oktatási szakember dolgozik -, emeljük a pedagógusképzés színvonalát, illetve átültetjük a gyakorlatba a helyreállítási tervben szereplő beruházásokat és reformterveket. Sok változást már bevezettünk, és fokozatosan vezetjük be a további módosításokat is” – mondta Gröhling.

Az oktatási reform fő célja, hogy amit az iskolában megtanulnak a gyerekek, azt a gyakorlatban, a mindennapi életben is használni tudják. A miniszter tájékoztatása szerint a tantervet a kor követelményeihez igazítják, és nem a lecke bemagolása lesz a lényeg, inkább a készségek, a kritikai gondolkodás, a digitális, a környezetvédelmi és a pénzügyi felkészültség fejlesztésére helyeződik át a hangsúly.

További változás a pedagógusképzés színvonalának emelése. A miniszter elmondta, hogy a pedagógusképzést főleg civilek és pedagógiai szakemberek végezték, ezért ezt a törvénymódosítás most  lehetővé teszi, és a pedagógusokat többé nem hivatalnokok, hanem gyakorló tanárok fogják képezni. Ebből a célból 40 regionális központot hoznak létre, kettő már meg is alakult.

További változtatásokat is terveznek, amelyek célja az innováció és az oktatás korszerűsítése. Az új módszereket, gyakorlatokat katalógusban gyűjtik össze, az iskolák szabadon alkalmazhatják ezeket a módszereket.

Új, digitális koordinátori pozíciót alakítanak ki, hogy a pedagógusok és a diákok is elsajátíthassák a digitális technológiák használatát és alkalmazzák ezeket a tanítási órákon. A pozíciót már tesztelik, 414 iskola jelezte az érdeklődését.

Változások lesznek a hátrányos helyzetű tanulók rendszerszintű támogatásában is. A törvény meghatározza az inkluzív oktatás fogalmát. Az oktatási miniszter elmondta, a rendszer reformjának köszönhetően könnyebben elérhető lesz az iskolások számára a szaktanácsadás.

  • forrás: tasr, fotó: teraz.sk

Related Posts

Gröhling: az iskolák komolyabb járványügyi korlátozások nélkül működhetnek
2023 januárjában 10 százalékos béremelés lesz az iskolaügyben
Népzenei Mesterkurzus Várhosszúréten