Július 1-jétől változnak a menekültek ingyenes utazásának feltételei

Július 1-jétől változnak a menekültek ingyenes utazásának feltételei

Július 1-jétől megváltoznak a menekültek és az ukrán állampolgárok ingyenes szállításának feltételei. A rendszert azért módosították, mert sokan visszaéltek vele. Azok, akik többször is átlépik az ukrán-szlovák határt, nem lesznek már jogosultak az ingyenes közlekedésre. Az ingyenes közlekedés lehetőségét a Szlovákiába való belépéstől számított öt napig, vagy a menekültstátusz megszerzését követő öt napig lehet igénybe venni. Kivételek is lesznek. A módosításokról keddi ülésén döntött a Központi Válságstáb (ÚKŠ) – tájékoztatott Ján Farkaš, a közlekedési minisztérium munkatársa.

„A legtöbb visszaélés az úgynevezett ingajáratokon volt, amelyeken ugyanazok a személyek többször is utaztak, és nyilvánvaló, hogy nem a menekültválság miatt érkeztek Szlovákiába” – magyarázta Farkaš, és hangsúlyozta, az a cél, hogy azoknak segítsenek, akiknek valóban szükségük van rá. Az ingyenes utazás során az Ukrajnából érkezett menekülteknek be kell mutatniuk a Slovak help igazolványt, amelyet az országba érkezésük után kapnak meg, vagy az ideiglenes menekültstátuszt igazoló dokumentumot.

Az alap- és középiskolások és az őket kísérők a tanítási napokon továbbra is ingyenesen utazhatnak. Az álláskeresők 60 napig ingyen utazhatnak vonattal vagy a helyközi járatokon. Az egészségkárosodással élők is kivételt élveznek.

Tekintettel az Ukrajnából érkező migránsok számának csökkenésére, a közlekedési minisztérium a transzferjáratok közlekedésének módosítását is tervezi. „Már nem a közlekedési tárca, hanem a regionális fuvarozók fogják nyújtani ezt a szolgáltatást” – vázolta Martin Miškovský, a közlekedési minisztérium munkatárása. Ha a helyzet romlana, a közlekedési minisztérium ismét gondoskodni fog a határra érkezők szállításról.

  • forrás: tasr, fotó: Eurobus Facebook


Hagyj üzenetet