Nem vonják vissza a COVID-19 miatt kihirdetett rendkívüli helyzetet

Nem vonják vissza a COVID-19 miatt kihirdetett rendkívüli helyzetet

Továbbra is érvényben marad a COVID-19-járvány kitörése miatt kihirdetett rendkívüli helyzet. A központi válságstáb kedden nem hagyta jóvá az intézkedés visszavonását – tájékoztatott az ülés után Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter.

„A Közegészségügyi Hivatal és az egészségügyi minisztérium szakértői véleménye alapján a központi válságstáb egyelőre nem vonja vissza az intézkedést. A döntésnél az egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezet álláspontját is figyelembe vette, a WHO szerint még nem ért véget a COVID-19-járvány” – tájékoztatott Mikulec.

Szlovákiában 2020. március 12-én másodfokú közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az új típusú koronavírus okozta COVID-19-járvány miatt.

A polgári lakosság védelméről szóló törvény értelmében akkor hirdeti ki, illetve vonja vissza a kormány a veszélyeztetett, ha a veszély által érintett terület kiterjedése meghaladja a megyehatárokat. Az intézkedés célja, hogy megteremtse a feltételeket a veszélyhelyzet következményeinek megelőzéséhez, és megtehesse az enyhítéséhez szükséges intézkedéseket.

Szlovákiában jelenleg rendkívüli helyzet van érvényben az ukrajnai háború, az ország területére tömegesen beáramló menekültek miatt is.

  • forrás: tasr, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet