Egyes kórházak esetében az energiaárak a hatszorosára nőttek

Egyes kórházak esetében az energiaárak a hatszorosára nőttek

A kórházak egyes esetekben akár hatszor többet fizetnek a földgázért és a villamos energiáért. Több kórház segítséget vár, és az egészségügyi tárcával folytat tárgyalásokat. Ez több állami kórház nyilatkozatából derül ki, amelyet a TASR rendelkezésére bocsátott.

A Pozsonyi Egyetemi Kórháznak az áramért fizetett előleg 150 százalékkal emelkedett, a gáz esetében pedig 300 százalékos növekedésről van szó – erősítette meg a TASR-nek Eva Kliská, a kórház szóvivője.

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) 150 százalékos áremelkedésről számolt be. „Az UNLP nem tudja befolyásolni ezt a rendkívüli áremelkedést, segítséget várunk a kormánytól és az Európai Uniótól” – közölte a TASR-rel Monika Krišková szóvivő. Mint elmondta, a kórház tárgyalásokat folytat az egészségügyi minisztériummal.

A besztercebányai F.D. Roosevelt Egyetemi Kórház és Rendelőintézet négyszer többet fizet a földgázért, az elektromos áramot pedig hatszor magasabb összegért vásárolja. „Az energiaárak problémája viták és egyeztetések tárgyát képezi a fenntartóval” – közölte a TASR-rel Ružena Maťašeje szóvivő.

A Nagyszombati Egyetemi Kórház szintén jelentős áremelkedésről beszél, de az összeget nem akarta pontosítani. „A jelenlegi állapot megoldása érdekében kapcsolatban vagyunk az illetékes szervekkel” – közölte a TASR-rel Matej Martovič szóvivő.

Az energiaár-növekedés a nem állami kórházakat is sújtja – állapította meg Miroslav Valaštík, a Szlovák Kórházszövetség irodavezetője. A bevételek változatlan mértéke mellett ezek a kórházak akár meg is szűnhetnek. Figyelmeztetett: gyors megoldás nélkül szerinte összeomolhatnak a kórházak.

Az egészségügyi minisztérium a TASR megkeresésére úgy reagált, hogy az energiaárakról európai szintű viták zajlanak. „A legtöbb EU-s ország és minden minisztérium Szlovákiában érzékeli az energiaár-emelkedés következményeit” – jegyezte meg.

A tárca szerint a kórházak esetében azt is figyelembe kell venni, hogy az energiatakarékosság és az energiafogyasztás között nehezebb kompromisszumot kötni. „A gyógyulási folyamat más igényeket támaszt a fűtéssel és technikával szemben, mint például az irodaházak vagy a raktárhelyiségek” – magyarázta.

A tárca hangsúlyozta: a helyzettel a kormánnyal együtt foglalkozik, az energiatakarékosság fontosságának pedig hosszú távon is a tudatában van. „Ez a hozzáállás a helyreállítási terv egyes részeiben is rögzítve van. Minden felhívásban, ahol csak lehetséges, az energetikai célokat is figyelembe vesszük” – tette hozzá.

  • forrás: tasr, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet