Pelsőc több mint 810 ezer eurós támogatást kapott útjavításra és járdaépítésre

Pelsőc több mint 810 ezer eurós támogatást kapott útjavításra és járdaépítésre

Több mint 810 ezer euró uniós támogatást kapott Pelsőc község az alapvető infrastruktúra kiépítésére. A projekt célja a marginalizálódott roma közösség számára elérhetővé tenni az önkormányzati szolgáltatásokat, valamint javítani lakhatási feltételeiket – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Iveta Šušánová, Pelsőc polgármestere.

A projekt magában foglalja az utak és a járdák felújítását, új járdák építését, valamint a területek rendezését azokon a helyeken, ahol magas a roma lakosok aránya.

„A felújított utakon kényelmesebben lehet majd közlekedni, mert szélesebbek lesznek, simább lesz a burkolatuk, ennek köszönhetően a közlekedés okozta zajszint is csökkenni fog” – mondta a polgármester.

A felújított utakon és járdákon könnyebben meg lehet majd közelíteni a buszpályaudvart, az iskolát, a templomot, a gyógyszertárat, a közösségi házat, a játszóteret, a községi hivatalt. „A projekt 490 roma lakost érint közvetlenül, de a falu többi lakosát is szolgálni fogják a felújított utak” – tette hozzá Šušánová.

Az önkormányzat jelenleg a közbeszerzési eljárás ellenőrzésre vár. A projekt megvalósítása tavasszal vagy nyár elején kezdődhet. A munka öt hónap alatt befejeződik.

  • forrás: tasr, fotó: facebook.com Plešivec


Hagyj üzenetet