Kalandos amerikai útibeszámoló, diákoknak szóló múzeum-pedagógiai foglalkozások, nemzetközi részvételű új képzőművészeti kiállítás és történelmi barangolások is várják az érdeklődőket ebben a hónapban a Rozsnyói Bányászati Múzeum szervezésében.
Szeptember 5-én Stibrányi Gusztáv utazó amerikai kerékpáros kalandozásairól fog mesélni a Galéria kertjében, 10-én pedig sor kerül a felső tagozatos és középiskolás diákok számára szervezett hagyományos Bányásznapra. A Baska József nevéhez kötődő nyári nemzetközi festőtábor alkotásait bemutató Malom 2024 című kiállítás szeptember 13-án nyílik, a Rozsnyói Vásár kísérőrendezvényeként.
Szeptember 16-tól év végéig vehetnek részt az iskolás csoportok a Szlovák Nemzeti Felkelés 80. évfordulója alkalmából szervezett foglalkozásokon. A helytörténet kedvelőire is gondoltak, az OOCR Gemer területi idegenforgalmi szervezet 21-én Rozsnyó történelmével ismerteti meg a közönséget.
A múzeum állandó történelmi, bányászati-kohászati, természetrajzi tárlatai, a Sentinel Élményközpont látnivalói és a Galéria képzőművészeti kiállításai mellett szeptemberben még elcsíphető pár napig a bagolyfajokkal foglalkozó V moci noci (Az éjszaka hatalmában) című kiállítás és 27-ig látható az egyedi kerékpár modelleket bemutató kiállítás is.
Hosszabb ideig látogatható a bagolyfajokat bemutató kiállítás
Két keréken – különleges kerékpárkiállítás látható a Galériában
- pr-i, Rozsnyó-vidék