
Felhívás: Kisebbségvédelem Európában – nyári egyetem
A Kisebbségi Jogvédő Intézet – a Nemzetpolitikai Kutatóintézettel közösen – idén 2025. július 7-10. között rendezi meg nyári egyetemét, melyre elsősorban olyan magyarországi és külhoni, 20-30 év közötti joghallgatókat vagy más társadalomtudományi képzés hallgatóit, PhD hallgatókat, fiatal kutatókat, gyakorló szakembereket vár, akik elkötelezettek a külhoni magyarság jogainak és érdekeinek védelme iránt.
A Budapesten zajló nyári egyetemen a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjával legfeljebb 20 hallgató ingyenes részvételét tudják biztosítani (képzés díja, szállás, étkezés, rendezvényeken való részvétel).
A jelentkezési határidő: 2025.05.15.
A nyári egyetemmel kapcsolatos részletes információk itt találhatók: kji.hu/nyari-egyetem
A nyári egyetemről
Külhoni magyarok jogvédelmét célul tűző szervezetként a Kisebbségi Jogvédő Intézet fontosnak tartja a fiatalok képzését, gyakorlati jogvédelembe történő bevonását. Ennek keretében 2012 óta rendezik meg „Kisebbségvédelem Európában” elnevezésű nyári egyetemüket külhoni és magyarországi egyetemi hallgatók, PhD-hallgatók, fiatal kutatók, illetve gyakorló szakemberek számára.
„A program során hallgatóink egyetemi oktatók, kutatók segítségével ismerkedhetnek a kisebbségvédelem nemzetközi jogi, illetve uniós alapjaival. Rendezvényünk azonban nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati ismeretek átadására is, melybe intézetünk külhoni partnerei, ügyvédek, civil szervezetek képviselői mellett releváns nemzeti, uniós, illetve nemzetközi szervezetek munkatársai engednek betekintést. Segíteni kívánjuk hallgatóink jövőbeli pályafutását, így speciális előadások keretében ismerkedhettek meg a kutatói élettel, de protokoll szakértőtől is tanulhattak, valamint gyakorló jogász előadóink osztották meg tapasztalataikat pályájukról” – olvasható a szervezet honlapján.
A képzést interaktív feladatokkal, jogesetmegoldásokkal, a hagyományos oktatási kereteken túlmutató szimulációkkal egészítik ki. Minden évben nagy sikernek örvend a rendezvényt záró vetélkedő, ahol a hallgatók csapatokban, játékos keretek között mérettetik meg tudásukat, melynek eredményeit hasznos ajándékokkal jutalmazzák. A tanulás mellett mindig jut idő kikapcsolódásra is, az évek alatt a hallgatók hajós kiránduláson, természetjáráson, koncerteken, zenés esteken, táncházon, ’QuizNight’-on, színházi előadáson is részt vettek.
„Örülnénk, ha eljutna a lehetőség híre azokhoz a fiatalokhoz, akik érdeklődnek a kisebbség védelme iránt és nyitottak arra, hogy határon túli magyarok közösségében töltsék július második hetét, számos szakmai és laza nyári programmal tűzdelve” – tájékoztatták portálunkat a szervezők.
- Rozsnyó-vidék